Búvárúszás: görög dicséret a vb szervezőinek


Két hét múlva már edzésnap lesz a hódmezővásárhelyi XVI. uszonyos- és búvárúszó világbajnokságon. A miskolci junior Eb-n felügyelőként dolgozik a Búvár Világszövetség (CMAS) elnökségi tagja, a görög Iliasz Xiarkosz - olvasható a szervezők sajtóközleményében.
A második napon vannak túl a versenyzők a miskolci junior uszonyos- és búvárúszó Európa-bajnokságon. A nyitónapon megszületett az első magyar aranyérem, remekül indult a viadal. "Idén különleges helyzetbe került Magyarország, hiszen a junior Eb után a felnőtt világbajnokság házigazdája is lesz. A Búvár Világszövetség (CMAS) januárban döntött arról, hogy Kolumbia helyett Magyarország, azon belül is Hódmezővásárhely kapja meg a rendezési jogot. A magyar szövetség remek pályázatot nyújtott be, nem volt kérdés, hogy neki ítéljük a rendezési jogot" - mondta el látogatásakor az esemény felügyelője, a Búvár Világszövetség (CMAS) görög elnökségi tagja,
Iliasz Xiarkosz
, aki egyben a görög úszószövetség pénztárnoka is. Az első nap különösen remekül sikerült magyar szempontból a miskolci junior Európa-bajnokságon. Rengeteg jó eredmény született, a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub mindkét résztvevő versenyzője,
Szovics Kata
és
Kosara Géza
úszott. "Remek körülmények között versenyezhetnek a sportolók, és megszületett az Eb első világcsúcsa, a hazai vizeken versenyző
Dudás Dániel
lett aranyérmes. A neve felkerült a miskolci sportuszoda falára. Ami számomra igazán örömteli, hogy egy görög versenyző is aranyérmes lett" - folytatta elismeréssel Iliasz Xiarkosz. Hivatalosan július 30-án kezdődik a hódmezővásárhelyi XVI. uszonyos- és búvárúszó-világbajnokság. Két hét múlva a hivatalos edzésnap zajlik majd. "Minden eddigi rekord megdőlt. 34 ország nevezett, amelyből 31 indul, három pedig megfigyelőként vesz részt a vb-n. Rengeteget fejlődött a sportág, nagyszerű eredményekre lehet számítani Hódmezővásárhelyen. Remek a helyszín, kiváló a Gyarmati Dezső Sportuszoda, a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) pedig már bizonyította kiváló szervezőmunkáját" - közölte a kajak-kenu vb melletti másik nagyszabású Csongrád megyei világesemény görög felügyelője.