Kézilabda: a végsőkig küzd a Pick a halálcsoportban



A keddi bécsi sorsolás után kiderült, a tavalyinál is nehezebb dolga lesz a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután egy halálcsoportként jellemezhető hatosba került.
Montpellier, Koppenhága, Kiel, Leon - a Karabaticcsal felálló francia és a szinte teljes nemzeti csapatot adó dán bajnok, a német második és a spanyol harmadik. Ezek a csapatok lesznek az ellenfelei a Pick Szegednek a Bajnokok Ligája D csoportjának küzdelmei során, hatodikként a Pick számára korántsem ismeretlen szlovák bajnok Eperjes, valamint a szerb (Partizan Beograd), a görög (AEK Athén) és a portugál (Porto) első egyike fog csatlakozni a selejtezők után. Skaliczki László vezetőedző a sorsolással kapcsolatban úgy nyilatkozott: "Európa legjobbjaival kell megmérkőznünk. Nehéz csoport, de nem lehet válogatni, a végsőkig fogunk küzdeni. Folytatjuk az egy éve megkezdett munkát, építjük a csapatot. A játékosok számára óriási kihívás ilyen gárdák ellen játszani." A
Tatai Péter válogatott kapus bizakodva tekint a csoportmeccsek elé: "Nagyon jó csapatokat kaptunk, ilyen neves ellenfelekkel megmérkőzni mindig nagy dolog, komoly kihívás. Az elmúlt idényben bemutattunk jó néhány bravúrt, most is erre lesz szükségünk, ha tovább szeretnénk jutni a csoportból. Miért ne sikerülne? Az idén is összejött, képesnek tartom a Pick Szegedet egy újabb csodás eredmény elérésére." A Nemzeti Sport Online által a BL-sorsolások kapcsán
Gyurka János
szövetségi edző már nem ennyire optimista a Pick csoportellenfeleivel kapcsolatban: "Ez egy halálcsoport, a Szegednek semmi esélye. Nagyon erős ágon vannak, csak a tisztes helytállás lehet a cél, hogy minél több tapasztalatot szerezzen az épülő csapat, s minél többet profitálhassanak belőle. Nem a Szegedet lebecsülve mondom, de ezek a csapatok nagyon nagy nevek, s tavaly is elég szépen meneteltek." A magyar bajnok Veszprém a B jelű kvartettbe nyert besorolást, ahol többek között a Pick tavalyi csoportellenfelével, az orosz Csehovszkije Medvegyi csapatával, illetve a spanyol Ciudad Reallal kell megmérkőznie a német Füchse Berlin és a dán Silkeborg mellett.
A csoportkör menetrendje:
1. forduló:
szeptember 28. és október 2. között
2. forduló:
október 5. és 9. között
3. forduló:
október 12. és 16. között
4. forduló:
október 19. és 23. között
5. forduló:
november 16. és 20. között
6. forduló:
november 23. és 27. között
7. forduló:
november 30. és december 4. között
8. forduló:
február 8. és 12. között
9. forduló:
február 15. és 19. között
10. forduló:
február 22. és 26. között