Kajak-kenu: Kozáktól elvettek egy olimpiai számot


A Domino Honvéd kajak-kenu szakosztályánál felháborodással és értetlenül fogadták, hogy a szövetség döntése értelmében Kozák Danuta, a válogató győztese nem indulhat el 200 méter egyesben az augusztusi, szegedi világbajnokságon. Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére úgy reagált: a maximális kvótaszám megszerzése érdekében született ez a megoldás.
Ahogy a főtámogató Telekom és az egyesület keddi sajtótájékoztatóján
Horváth Gábor
szakosztály-igazgató elmondta:
Storcz Botond
szövetségi kapitány kedd reggel 8 órakor, mindenféle egyeztetés nélkül közölte
Csipes Ferenccel
, a versenyző edzőjével, hogy
Kozák
csak a pénteken kezdődő belgrádi Eb-n szállhat harcba ebben a számban, a kvalifikációs vb-n az általa legyőzött
Paksy Tímea
képviseli majd a magyar színeket. "A kvótaszerzésre hivatkoznak, de ez érthetetlen, hiszen úgy is meg lehetne szerezni a maximális hat indulási jogot, hogy Danuta indul ebben az olimpiai számban a vb-n" - fogalmazott Csipes. "Természetesen örülök az elmúlt hétvégi teljesítményemnek, de ez a döntés kicsit beárnyékolja - mondta Kozák, aki a szegedi válogatón minden számban győzött, amelyben elindult, ezáltal K-1 500 m-en és K-4 500 m-en biztos indulója a két világversenynek, az Eb-n pedig 200 m párosban is ott lesz a rajtnál
Kovács Katalinnal
. Horváth hozzátette: ha kell,
Borkai Zsolthoz
, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökéhez,
Balogh Gáborhoz
, a sportért felelős miniszterelnöki főtanácsadóhoz és
Czene Attilához
, a sportért felelős államtitkárhoz fordulnak. Az Eb-, illetve vb-csapat összeállításáról jelenleg egyeztet a szövetség elnöksége és a szakmai bizottság, kerethirdetés kedd kora délutánra várható. A sajtóreggelin egyébként Kozák mellett ott volt a válogatott többi honvédos tagja, így Kovács,
Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Vereckei Ákos, Beé István
és
Dombvári Bence
is, ők egyöntetűen azt mondták: bíznak abban, hogy eredményesen szerepelnek a hétvégi kontinensviadalon. A megjelentek közül egyedül
Szalai Tamás
nem kvalifikálta magát a belgrádi viadalra, ő azt mondta: reméli, hogy a szegedi világbajnokságon már ott lehet.