Sport

Labdarúgás: Az FK „behúzta” a Makót + FOTÓK

Labdarúgás: Az FK „behúzta” a Makót + FOTÓK

2011. május 1., vasárnap
Labdarúgás: Az FK „behúzta” a Makót + FOTÓK
Nagyszerűen kezdte a felsőház küzdelmeit, az FK 1899 Szeged. Két diadal után, a legutóbbi fordulóban elszenvedte első idei vereségét a Hüvös-alakulat, ezért adva volt a remek alkalom, hogy a tabellán negyedik Makó ellen javítsanak. A diszkoszvetők ismét megmutatták szívüket, erejüket.Balog Zoltán, az egyesület elnökségi tagja a mérkőzés előtt az alábbiakat mondta el: "Ez a társaság az eddigi legjobb FK, úgy érzem, van 'Csapatunk', tudunk harcolni egymásért és a sikerekért is." Valóban ismét megmutatták erejüket a diszkoszvetősök. A későn érkező nézők még szinte el sem foglalták helyüket, amikor egy-nullát mutatott a képzeletbeli eredményjelző. Dervaderics hosszan ívelt a makói kapu elé. Dóra magasabbra emelkedett, mint az őrzője, és a kapus mellett a rövidre bólintott (1-0). Ilyen kezdésről álmodott minden hazai szimpatizáns. De a gól inkább a kék-feketéket fogta meg. Fokozatosan magára talált a Makó. Az NB II kapujában nevelkedő fiatalok átvették a játék szervezését. A mérkőzés egészét nézve sikerült mezőnyfölényt kialakítaniuk. Azonban ez mind meddőnek bizonyult. Hiába forgatták jól a labdát, passzoltak pontosan, nem sok eredménnyel bírt, az ismét nagyot küzdő FK rutinos játékosai ellen. Mindkét csapat nagy elszántsággal érkezett vissza a második félidőre, egyértelműen más-más célokkal. A hazaiak próbálták volna az eredményt tartani, illetve lehetőség szerint növelni azt. Míg a vendégek igyekeztek gólt szerezni. Ez sikerült is nekik, azzal a szépséghibával, hogy mindezt a saját kapujukba. A második játékrész derekán nem értette meg magát védő társaival Komáromi kapus. Az egymásra váró makóiak végül a lehető legrosszabb megoldást választották egy felszabadítás alkalmával. A lesipuskásként helyezkedő Ácsot rúgták meg labdával, akiről a játékszer tizenhat méterről a kapuba szállt. Hihetetlenül szerencsés góllal növelte előnyét a hazai gárda (2-0). Ez lendületet adott nekik, mellyel rövidesen háromra nőtt a két csapat közti különbség. Kontratámadás alkalmával a végig jól játszó Kálmán L. és Dóra csinálta meg a lövőhelyzetet. Melyből, az utóbbi jól helyezett lövésére még mozdulni sem tudott a vendégek hálóőre (3-0). A merészebb FK szimpatizánsok abban kezdtek el bízni, hogy kedvenceik kitömik az ellenfelet. Azonban a mélyütésből hamar magára talált a Makó. Kiugratás után Paku jó ütemben pörgetett el a kimozduló Brunczvik mellett, ezzel kozmetikázva az eredményen (3-1). Ekkor húsz perc volt még hátra a lefújásig. Kapufa az egyik oldalon, Brunczvik-bravúr a másik kapu előtt. Pörögtek a percek, Hüvös-mester cserékkel tördelte a játékot. Így kerülhetett sor arra, hogy a súlyos sérüléséből felépülő Kaiser több mint két év után, immár megye II-s mérkőzésen is pályára léphessen kék-fekete színekben. Vereska sporttárs nem érezte szükségét a hosszabbításnak, így pontosan lefújta a találkozót. Melyen a látottak alapján megérdemelten tartotta itthon a három pontot az FK 1899 Szeged. Nem játszottak jól, de ma ennyi is elég volt. Ráadásul ahogy a mondás is tartja: "A szerencse a jobb mellé szegődik". Az ifjúsági mérkőzést május 11-én játsszák.

A megyei II. osztály felsőházának 4. fordulójában:

FK 1899 Szeged - Contitech MAKÓ FC II. 3-1 (1-0). Szeged, Felső Tisza-parti Stadion, 150 néző. Vezette: Vereska. FK 1899 Szeged: Brunczvik - Imre Z., Gonda, Dervaderics, Dóra (Havas 81'), Fodor I. (Kaiser 87'), Kálmán L., Lednitzky (Meszes 46'), Ács (Holecska 83'), Turján, Herczeg (Bakó 57'). Edző: Hüvös Gábor. Contitech Makó: Komáromi - Varga (Bíró D. 71'), Győri, Köteles, Bíró S., Rakity A., Paku, Dávid M. (Rakity Gy. 60'), Nagy N., Bakos, Árva. Edző: Bárány Mihály. Gólszerzők: Dóra (2), Ács illetve Paku. Sárga lap: Herczeg ill. Paku, Bíró D. Jók: Dóra, Kálmán L. ill. Paku. Hüvös Gábor: "Az elmúlt heti vereség után fel tudtunk állni, s ha bár nem túl szép játékkal, de fegyelmezett játékkal arattunk értékes győzelmet. Rég nem látott létszámban látogattak ki szurkolóink a mérkőzésre, reméljük eredményes szereplésünkkel a pálya mellett tartjuk majd őket. Majorost méltóképpen pótolta Dóra, aki két góllal járult hozzá győzelmünkhöz. Eddig a vártnál jobban szerepeltünk, ezt próbáljuk tartani."(Forrás: "Keke")

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.