Sport

Júniusban ismét Nagy Sportágválasztó Szegeden

Júniusban ismét Nagy Sportágválasztó Szegeden

2011. április 23., szombat
Júniusban ismét Nagy Sportágválasztó Szegeden

Júniusban ismét megrendezik Szegeden a Nagy Sportágválasztót. Az egész országban igen népszerű rendezvény tavaly lépett ki Budapestről és ellátogatott tizenhat vidéki nagyvárosba, így Szegedre is. Nem kérdés, hogy a csongrádi megyeszékhelyen is óriási sikert aratott, hiszen a két nap során összesen negyvenkilenc sportág mutatkozott be a csaknem hat ezer látogatónak.

A különböző helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthatott a közönség, de ami a legfontosabb, hogy a fiatalok edzői jelenlét mellett kóstolhattak bele a kiválasztott sportágba. Természetesen sokat számított, hogy többek között olyan klasszisok, mint

Janics Natasa

(háromszoros olimpiai bajnok kajakos),

Vajda Attila

(olimpiai bajnok kenus),

Kovács Antal

(olimpiai bajnok cselgáncsozó),

Szilágyi Áron

(világbajnok párbajtőröző) és

Peterdi Imre

(válogatott jégkorongozó) is részt vettek a Kisstadionban és az újszegedi sportuszodában rendezett eseményen. A II. Szegedi Nagy Sportágválasztó előkészületei remekül haladnak. Az elmúlt hetekben, hónapokban a szervezők a szegedi kluboktól pozitív visszajelzéseket kaptak, ezért szinte biztos, hogy most is legalább ötven sportágat próbálhatnak ki a fiatalok. Június 4-én (pénteken) délelőtt az oktatási intézmények diákjai látogatnak majd ki a helyszínre. Délután, illetve június 5-én (szombaton) pedig már mindenki számára kinyílnak a kapuk.

Koós-Lukács Tímea

, a rendezvény fő koordinátora a sportágválasztó szegedi tájékoztatóján elmondta, hogy a tervek szerint idén már az uszoda 50 méteres medencéje is a rendelkezésükre áll, így a vállalkozó kedvűek még jobban „elmerülhetnek” a vízi sportokban. Az már biztos, hogy a fiatalok a következő sportágakkal biztosan találkoznak Szegeden: aikido, akrobatikus capoeria, akrobatikus rock and roll, amerikai futball, asztali labdarúgás, asztalitenisz, birkózás, cselgáncs, divattánc (hip-hop), íjászat, judo, karate, kerékpár, kézilabda, labdarúgás, lovas sportok, ökölvívás, sárkányhajó, súlyemelés, sportlövészet, tájékozódási futás és wing tsun kung fu. A paletta természetesen bővülhet, hiszen a szervezőknél folyamatosan jelentkeznek újabb és újabb egyesületek. A tavalyi rendezvényhez képes mindenképpen újdonság a versenybobozás. A magyar bobcsapat ugyanis vállalta, hogy a sportágválasztó minden helyszínén – Szegeden is – bepillantást enged az egyik legextrémebb téli sportág rejtelmeibe. A II. Szegedi Nagy Sportágválasztón a közönség ismét találkozhat kiváló magyar sportolókkal, hiszen

Csabai Edvin

(tizenhétszeres maratoni kenu világbajnok),

Kozmann György

(világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus),

Nagy Péter

(főiskolai világbajnok súlyemelő) és a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának játékosai már jelezték részvételüket. A névsor még itt sem is végleges, sőt szinte biztos, hogy a napfény városának klasszis sportolói közül sokan ott lesznek a rendezvényen, amely természetesen most is ingyenes lesz. További információ:

www.sportagvalaszto.hu/szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.