Sport

Futsal: kedden hazai pályán az UTC és az EHÖK

Futsal: kedden hazai pályán az UTC és az EHÖK

2011. április 24., vasárnap
Futsal: kedden hazai pályán az UTC és az EHÖK

Igazi futsalfiesta lesz a Húsvét utáni kedden Szegeden: mind az Ujszegedi TC, mind az SZTE EHÖK SE hazai környezetben vívja soron következő bajnoki mérkőzését a Csonka János Szakközépiskolában az NB II Keleti csoport 21. fordulójában. Ezt megelőzően április 24-én, Húsvétvasárnap kerül sor Gyöngyösön a futsal magyar kupa női és férfi döntőjére - a gála programjában az UTC négy focistája is érdekelt.

Április 26-án kedden este valódi futsalgála várja az újszegedi Csonka-szakközépiskola tornacsarnokába kilátogatókat: 18.30-tól az UTC fogadja a Szentest egy valódi megyei rangadón, míg a találkozót követően az SZTE EHÖK gárdája vív meg a tabella utolsó helyezettjével, a Salgótarjáni VSC együttesével. AZ UTC esetében a képlet egyszerű:

Brinszky Adrián

együttese a tabella második helyét uralja magabiztosan, osztályozós helyét csak a Nagykáta veszélyeztetheti, ám mivel az utolsó két fordulóban két korántsem acélos gárda látogat Szegedre, aligha feltételezhetjük, hogy ne sikerülne begyűjteni legalább két pontot, ami már elég e pozíció megtartásához. A 21. forduló keddi összecsapásán a Szentes próbál majd ponto(ka)t rabolni Újszegedről - valljuk meg - vajmi kevés reménnyel. A decemberi, szentesi meccsen a Kurca-partiak kétszer is vezettek az első félidőben Hegyesi Zsolték ellen, azonban a szünetben már 3-2, a végén pedig 8-6 volt az UTC-nek. Ezt követően a tavasz folyamán

Némethy László

legényei menetelésbe kezdtek, sorra verték a Borsod Volán (7-2), a Monor (8-7), a Kartal (7-6) és az SZTE EHÖK (7-6) együttesét is, mindössze a Soroksár tréfálta meg őket közben (4-5). Az utóbbi egy hónapban azonban a komolyabb ellenfelektől - leszámítva a sereghajtó Salgótarján elleni 16-2-es kiütéses diadalt - rendre kikaptak (2-11 a Berettyóújfalu, 4-7 a Nagykáta és 3-12 a Gödöllő ellen). Az UTC viszont valóban menetel: tavasszal csak Gödöllőn kaptak ki (3-6), itthon ikszeltek a kátaiakkal (5-5), s a legutóbbi hazai, Monor elleni nehézkes győzelmet leszámítva nagy arányú győzelmeket arattak a Soroksár (12-1), az SZTE EHÖK (14-5), a Berettyóújfalu (10-3), a Salgótarján (7-1), legutóbb pedig a Borsod Volán ellen (13-3). Mint a Miskolcon legutóbb még pályára is lépő technikai vezetőtől,

Erhardt Szilárdtól

megtudtuk, a csapat a tavasz közepe óta inkább már előre tekint, hiszen akkor már egyértelművé vált, hogy a Gödöllőt nem előzhetik meg, de az osztályozót jelentő második hely tartható. Az SZTE EHÖK borzalmasan kezdte a tavaszt, két meccsen 6 lőtt gól ellenében 35-öt kaptak, s a Gödöllőtől elszenvedett 21-1-es csapáshoz hasonló arányban csak épp a keddi ellenfél, a Salgótarján szenvedett vereséget (szintén a Bikáktól 22-2-re) az NB II Keleti csoportjában, a Nyugatiban pedig még csak hasonló méretű zakót sem találunk. Két kisebb vereség következett még a miskolciaktól, majd Szentesen, ahol azonban meg tudták szorongatni az UTC keddi ellenfelét. Itthon aztán verték a Kartalt, idegenben pedig a Soroksárt bravúrral, majd egy szintén bravúros monori iksz után Berettyóújfaluban játszottak legutóbb, s csak az utolsó percben kapott három góllal kaptak ki 6-1-re. Érdekesség, hogy a találkozó a kiírás szerint szegedi rendezésű kellett volna legyen, ám mivel decemberben a csapat nem utazott el a Sárrétre így a szövetség élt a szabály adta lehetőségekkel s a pályaválasztói jog felcserélésére kötelezte az EHÖK-öt. Most ugyanez történik a Salgótarjánnal, akik szintén decemberben, nem utaztak le Szegedre, ám a tavaszi meccset sem játszhatják emiatt otthon. Az utolsó fordulóban ugyanez lesz a helyzet az UTC - Kartal meccs vonatkozásában is. Az EHÖK ellenfele az a Salgótarján lesz, rájuk nem érdemes sok szót vesztegetni, egyetlen győzelemmel és három ponttal az NB II Kelet sereghajtói, egyetlen győzelmüket az eredmény sugallta küzdelemnél is nagyobb csatában szerezték a Szentes ellen (8-5) még november közepén hazai környezetben. 17 meccsen kapott 180 góljuk magáért beszél - a csoport pofozógépéről van szó. A keddi futsalgálára kilátogatókat a szervezők büfével, gyerekfocival (a Tisza Volán és az Algyő 2002-es születésű ifjoncai játszanak), valamint hip-hop bemutatóval várják. A belépés ingyenes.

Négy újszegedi a keleti keretben

Vasárnap is szerepet kap négy UTC-játékos, ugyanis ekkor rendezik a futsal magyar kupa női és férfi döntőjét. A két rangos eseményt felvezető gálaműsor része az NB II-es Kelet és Nyugat válogatottak összecsapása, mind a nőknél, mind a férfiaknál. Szegedről az UTC négy tagja,

Hegyesi Zsolt, Trucz Zsolt, Hernády Márk

és

Szabó László

kapott meghívást a berettyóújfalui

Szitkó Róbert

edzőtől a Kelet keretébe. A férfi Kelet - Nyugat összecsapásra 16.30-tól kerül sor Gyöngyösön.

A 21. forduló programja:

Ujszegedi TC - Szentesi VSK 18.30 (Szeged, Csonka-szakközépiskola, vezeti: Juhász, Kovács P., Serfőző) Káta GSM-Nagykáta SEF - Soroksári TE 19.30 SZTE EHÖK SE - Salgótarjáni VSC 20 óra (Szeged, Csonka-szakközépiskola, vezeti: Orosz, Szalai, Somodi)

Korábban játszották:

Gödöllő Bikák - Kartali Futsal SE 12-3 Monori SE - MVFC Berettyóújfalu II. 5-6

A férfi futsal NB II Keleti csoport jelenlegi állása:

HCsapatMGyDVGólP
1.Gödöllő Bikák1918-1189–4854
2.Ujszegedi TC181323143–7741
3.Káta GSM-Nagykáta SEF181215120–6737
4.MVFC Berettyóújfalu II.1812-695–7136
5.Monori SE1991997–10228
6.Soroksári TE1781889–10425
7.SZTE EHÖK SE18711070–10722
8.Kartali Futsal SE196-1384–11318
9.Szentesi VSK196-1394–12818
10.Borsod Volán Szabadidőközpont185-1373–11915
11.Salgótarjáni VSC171-1662–1803

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.