Vízilabda: nehéz helyzetből folytatja az Universitas



Nehéz helyzetbe került a bajnoki elődöntőben a Taylor&Nash Universitas Szeged női vízilabdacsapata az OB I elődöntőjében, miután az egyébként is pályaelőnnyel bíró Dunaújváros hétgólos győzelmet aratott az első mérkőzésen. Szerda este faragnának a hátrányból Dalmády Petráék. A találkozót online közvetítjük.
A szombati első találkozón nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt
Godova Gábor
vezetőedző szerette volna. Bár a hangsúly a védekezésen lett volna, azonban a gólerős Dunaújváros rákényszerítette nyílt sisakos játékát Drávucz Ritáékra, így az adok-kapokból egyértelműen a hazai gárda jött ki győztesen és bőven belefért 11 gólt kapniuk 18 ellenében. Primász Ágnesék egyébként is pályaelőnnyel és a középszakaszban elért első helyezésük miatt +1 ponttal indultak a párharcnak, s a könnyű hazai győzelemmel a 7 pontig tartó versengésben máris 4-0-ra vezetnek. Ebből faraghat az Universitas szerda este, ám nem lesz könnyű, hiszen
Mihók Attila
együttese az egyetlen a teljes női mezőnyben, aki ellen a szegedi pólós hölgyeknek pontot szerezni sem sikerült. Hazai környezetben is csak kudarcok sorakoznak az eredmények között, ősszel 11-13, a középszakasz két héttel ezelőtti találkozóján 8-11.
Online
Hogy sikerül-e visszavágni a dunaújvárosiaknak a bajnoki elődöntő első, idegenbeli mérkőzésén elszenvedett vereségért, az a SZEGEDma.hu szerda este 19 órától kezdődő online közvetítéséből is kiderül! Tartsanak velünk!Ezen változtatnának a szerda este 19 órától kezdődő mérkőzésen Tóth Ildikóék, s amennyiben győznek azzal felélesztik reményüket a döntőbe jutásra, amely azonban még úgy is igen távolinak tűnne, hiszen a soron következő találkozó ismét a Duna mentén lesz. Ha Keszthelyi Ritáék győznek holnap este, akkor az elődöntő véget is ér, és a szegedi lányok várhatják a Szentes és az Eger párharcának végeredményét. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy foggal-körömmel küzdeni fognak az utolsó pillanatig, s nem adják olcsón a bajnoki döntőt a vendégeknek. Az első mérkőzés tapasztalataiból kiindulva fegyelmezettebb védekezéssel és a jobb emberelőny-kihasználással nagy lépést tehet a csapat a Dunaújvárosi elleni történelmi sikerért.
Emlékeztetőül az elődöntő első mérkőzésén:
Női vízilabda OB I rájátszás, bajnoki elődöntő, 1. mérkőzés: Dunaújvárosi Főiskola - Universitas Szeged 18-11 (5-3, 4-2, 5-4, 4-2)
Dunaújváros, Fabó Éva Uszoda, 100 néző. Vezette: Vogel, Füzesi.
Dunaújváros:
KASÓ - Menczinger 1, KESZTHELYI 3, Primász 1, Berta 1, Huszka 1, POSZKOLI 5.
Csere:
Tóth E. (k), Ács 1, Kotsidou, KOVÁCS D. 4, Zsámbok, Pavuk 1, Polák.
Vezetőedző:
Mihók Attila.
Universitas Szeged:
Gundl - Dalmády Sz., Dalmády P. 1, DRÁVUCZ 4, TÓTH I. 4, Lengyel Dominika 1, Tóth P. 1.
Csere:
Miklós, Hegedűs, Árkosy, Schneider, Lengyel Dorottya, Lengyel A.
Vezetőedző:
Godova Gábor.
Gól - emberelőnyből:
12/9, ill. 17/4.
Ötméteresből:
1/1, ill. 1/1.
Kipontozódott:
Huszka (25'), Ács (28'), Berta (29' - cserével végleg), ill. Tóth P. (23').
A bajnoki elődöntő 7 pontig tartó párharcában a Dunaújváros vezet 4-0-ra.
Rájátszás, a jótékonyság jegyében
A Szegedi Női Vízilabda Egyesület az SZTE Juhász Gyula Pedagógiai Karával közösen adománygyűjtést szervez a Gyermekgyógyászati klinika számára a szerda esti találkozón. A szervezők a tárgyi adományokat a zsűri asztal mellett elhelyezett dobozba várják. A mérkőzésen kívül adományok leadhatók még a kari HÖK-ön, a JUGYU Klubban, a Teleki-kollégiumban és a TÁK-büfében. A bajnoki elődöntő második mérkőzésére a belépés díjtalan. A szervezők és a csapat tagjai minden érdeklődőt és szurkolót sok szeretettel várnak.
