Sport

Rögbi: győzött az U18-, kikapott a nagyválogatott

Rögbi: győzött az U18-, kikapott a nagyválogatott

2011. március 7., hétfő
Rögbi: győzött az U18-, kikapott a nagyválogatott
Két látványos rögbimérkőzést láthattak mindazok, akik a szombat délutánt a Felső Tisza parti stadionban töltötték, ahol a magyar U18-as rögbiválogatott mérkőzött meg szerb ellenfelével, valamint a nagyválogatott a román elitcsapat Temesvárral. Szerbia volt szombaton 13 órától Magyarország ellenfele a Szegeden rendezett U18-as válogatott rögbimérkőzésen. A „kicsik” a műfüvön mérték össze erejüket egymással. Hazai szempontból eredményes volt a felkészülési mérkőzés, Tóth Sándor nagyon elégedett lehetett, hiszen a házigazdák 34-14-re nyertek, ami biztató lehet az Eb előtt álló gárdának. A keret januárban kezdte meg a felkészülést, szombatonként közös edzéssel. Szegedet 4 fiatalember képviseli, mindannyian a Fit World Gorillák Rögbi Klub játékosai. Báló, Márki, Kovács és Petrov is lehetőséghez jutott, így részesei lehettek a válogatott sikernek - olvasható a Fit World Gorillák RK honlapján. Őket követték a centerpályán a felnőttek, akik a Nagyhegyesi, Prakter, Janotka, Gyurcsik, Ladányi – Teisenhoffer, Pásztor – Baksza, Máthé, Dobai, Prágai, Deli, Juhász, Surman, Tóth M. összeállításban kezdtek, és akik az első 15 percben tervszerűen, offenzívan és eredményesen játszottak. A nemzetközi listán a 20. helyen álló temesvári vendégcsapat majdnem a legjobb, azaz a bajnokesélyes felállásában játszott (játékosaik összértéke közel 1 millió euró). Maga a meccs hamar eldőlt, hiszen a 17. percben, az első félidő csak nem felénél már 19-0-ra vezettek a vendégek, így már nyugodtan variálhatott mindkét edző. Mint Cosmin Cioriciu, a temesváriak segédedzője elmondta, a meccs első negyedórájában nem nagyon találta az összhangot a csapata, és azért is volt számukra hasznos a mérkőzés, mert ismét kijött az összeszokatlanság és a lassú start. Az első félidőben még három cél szereztek a vendégek, mielőtt a lefújás előtti pillanatokban egy látványos csomaggal a magyar válogatott betolta a labdát a célterületre, így 38-5-tel fordultak a csapatok - tájékoztat a rugby.hu, a Magyar Rögbiszövetség weboldala. Magyar szempontból a második félidő első tíz perce maga volt a katasztrófa, hiszen ez idő alatt öt célt szerzett a Temesvár. Korábban is minden hibát büntettek, de ekkor nagyon nem találta önmagát a magyar válogatott. Hozzá kell azonban tenni, hogy az új összetételű, megújított magyar csapat először játszott együtt, s az ellenfél messze erősebb annál a norvégok válogatottnál is, amely elleni Eb-selejtező-mérkőzésre a felkészülés zajlik. A csapat azonban lassacskán lábra kapott, s ugyan a meccs utolsó 20 percében is kaptak újabb öt célt, a végére azért már derengeni kezdett, merre kell tartaniuk. A szegedi Gorillák közül Prágai András és Bárdos András is mindkét félidőben a pályán volt, a harmadik szegedi rögbis, Szilágyi Csaba, vállsérülése miatt nem tudta folytatni a második félidőt. A következő edzésen (hétfő helyett szerdán) lesz mit elemezni, de az edzők - Vjacseszlav Kozmenko, Gica Vacaru és Suiogan Károly - biztosak abban, hogy egy temesváriak ellen edzett válogatottnak nem lesz gond legyőzni Norvégiát június 4-én.

U18-as felkészülési rögbimérkőzés:

Magyarország - Szerbia 32-12

Felkészülési rögbimérkőzés:

Magyarország - Temesvár RFC 5-95Az U18-as mérkőzés képei:A felnőtt válogatott találkozójának képei:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.