Kézilabda: bronzérmes a KSZSE U15-ös leánycsapata



Ragyogó sikert ért el a hétvégén a Kézilabda Szeged SE U15-ös leánycsapata, akik az ERIMA Országos Kézilabda Gyermek-bajnokság Szegeden rendezett döntőjébe jutva végül a harmadik helyezést szerezték meg.
A kétnapos viadalon öt mérkőzést játszottak a lányok, melyből háromszor győztesen hagyták el a pályát. "A lányoknak a döntő előtti utolsó edzésen azt mondtam, hogy ez a csapat képes a dobogóra és a 8. helyre is attól függően, hogy melyik arcát fogja mutatni" - mondta a tornát követően
Gera Norbert
vezetőedző. "Szombaton az örök rivális Kistelek csapata ellen kezdtünk, s biztos voltam benne, hogyha nyerünk óriási lépést teszünk a négy közé. Végig vezetve hoztuk a mérkőzést, azonban a játékunkra még az idegesség volt a jellemző." A második fordulóban az elmúlt két évben bajnoki címig menetelő Fradi következett ellenfélnek. A két gárda szurkolótábora fantasztikus hangulatot teremtett, s ez inspirálta is a lányokat, mivel a mérkőzésen olyan játékkal rukkoltak elő, amire Gera Norbert is elégedetten csettintett. "Azt mondtam, hogy ezt már nem fogjuk tudni überelni. Remekül védekeztünk, fegyelmezetten támadtunk, éretten játszottunk! Tévedtem!" - idézi fel nevetve élményeit Gera mester. "Mivel a kisteleki csapat nem tudta nekünk kikaparni a gesztenyét a Szpari ellen így nekünk kellett ki-ki meccset játszani velük. A jól felkészített és óriási fizikális fölényben lévő pesti csapat ellen, nagyon fáradt lányaimat csak a szívük vitte előre" - teszi hozzá. A számolgatás szerint pontszerzés esetén az első, 3 gólnál kisebb különbségű vereség esetén a második helyen jut tovább a KSZSE. Kétgólos vereség lett a vége, de a fáradt ifjú hölgyek ennyire még nem örültek vereségnek. "Vasárnap az elődöntőben a toronymagas favorit Győr ellen kellett meccselnünk a döntőért. Sajnos ők már túl nagy falatnak bizonyultak fiatal csapatom számára" - ismerte el az egész mezőny legfiatalabb gárdájának mestere. "Az első perctől kezdve önbizalom nélkül kézilabdáztunk, túlságosan tiszteltük az ellenfelünket. A második félidőben viszont több lehetőséget kaptak azok a fiatal játékosok akik idáig kevesebbet játszottak, s ők a bizalmat abszolút meghálálták" - dicséri játékosait Gera Norbert. Ezután következett a bronzmérkőzés, ami felülmúlta a csapat minden korábbi meccsét. Az ellenfél a visszavágásért és a 3. helyért hajtó Ferencváros volt, akik a Debrecentől kaptak ki egy góllal az elődöntőben. A fővárosi együttes tanult az első meccs hibáiból, és láthatóan kielemezve a KSZSE játékát, a második félidő közepén már öt góllal vezetett (10-15). Ekkor azonban feltámadtak a hazaiak és zsinórban lőtt öt góljukkal egyenlítettek. Játékunkat egy jogos kiállítás megtörte és három perccel a vége előtt 15-18-ra ismét elhúzott a Fradi. "Ekkor már sokan temették a bronzérmet, csakhogy innentől kezdve valami olyat produkáltak a lányok, amire nehéz jelzőket találni" - számolt be a vezetőedző. A csapat 6 másodperccel a meccs vége előtt egyenlített (20-20), jöhetett a mindent eldöntő hetespárbaj, melyben
Várhídi Zsóka
megfogta a fővárosiak büntetőjét a harmadik párban, az ötödikben
Puhalák Szidónia
magabiztos lövése pedig a bajnoki bronzérmet jelentette. "Nem tudom elégszer elmondani: Gratulálok a csapatomnak! E sikert nem érdemelte volna meg náluk senki jobban!" - nyilatkozta zárszóként a vezetőedző.
A bronzérmes együttes tagjai:
Balogh Barbara, Bernátsky Kamilla, Deák Vivien, Giricz Laura, Horváth Dorka, Kiss Franciska, Német Mónika, Puhalák Szidónia, Répás Sára, Sebestény Fanni, Speth Evelin, Tóth Annamária, Tótváradi Solange, Várhidi Zsóka.
Vezetőedző:
Gera Norbert.
Eredmények:
Csoportmérkőzések:
Győri Audi ETO KC – Kozármisleny Két Szekér Fogadó 31–14 (12–9) Debreceni SC Sportiskola – Beszterce DSE Salgótarján 25–17 (12–06) TKIKI Kisteleki Általános Iskola – Kézilabda Szeged SE 20–22 (10–13) Ferencvárosi Torna Club – Pénzügyőr-Spartacus SE 21–15 (8–6) Kozármisleny Két Szekér Fogadó – Debreceni SC Sportiskola 14–31 (6–15) Beszterce DSE Salgótarján – Győri Audi ETO KC 10–28 (6–13) Kézilabda Szeged SE – Ferencvárosi Torna Club 17–15 (11–8) Pénzügyőr-Spartacus SE – TKIKI Kisteleki Általános Iskola 19–18 (10–14) Debreceni SC Sportiskola – Győri Audi ETO KC 14–17 (10–8) Beszterce DSE Salgótarján – Kozármisleny Két Szekér Fogadó 20–16 (8–6) Ferencvárosi Torna Club – TKIKI Kisteleki Általános Iskola 28–15 (14–7) Pénzügyőr-Spartacus SE – Kézilabda Szeged SE 17–15 (11–8)
Elődöntők:
5-8. helyért:
Beszterce DSE Salgótarján – TKIKI Kisteleki Általános Iskola 12–21 (3–12) Pénzügyőr-Spartacus SE – Kozármisleny Két Szekér Fogadó 21–17 (9–8)
1-4. helyért:
Győri Audi ETO KC – Kézilabda Szeged SE 23–13 (13–06) Ferencvárosi Torna Club – Debreceni SC Sportiskola 20–21 (13–12)
Helyosztók
7. helyért:
Beszterce DSE Salgótarján – Kozármisleny Két Szekér Fogadó 18–13 (7–6)
5. helyért:
TKIKI Kisteleki Általános Iskola – Pénzügyőr-Spartacus SE 22–21 (12–9)
3. helyért:
Kézilabda Szeged SE – Ferencvárosi Torna Club 25–23 (8–11)
Döntő:
Győri Audi ETO KC – Debreceni SC Sportiskola 22–14 (10–8)
Díjazottak:
Legjobb játékos:
Vékássy Fruzsina (Győri AUDI ETO KC)
Legjobb kapus:
Ungi Denise (Debreceni SC Sportiskola)
Gólkirálynő:
Aron Andrea (TKIKI Kisteleki Általános Iskola)
Végeredmény:
1. Győri Audi ETO KC 2. Debreceni SI 3. Kézilabda Szeged SE 4. FTC 5. TKIKI Kistelek 6. Pénzügyőr-Spartacus SE 7. Kozármisleny Két Szekér Fogadó 8. Beszterce DSE Salgótarján