Sport

A tavaszra készülnek a szegedi rögbisek

A tavaszra készülnek a szegedi rögbisek

2011. február 15., kedd
A tavaszra készülnek a szegedi rögbisek

Célegyenesbe fordultak a szegedi rögbi csapatok, vége felé közeledik a felkészülés. Míg az alapozást január végén a II. Szegedi Rögbis Bál színesítette jótékony programjaival – a rögbi népszerűsítésén és csapatszellem erősítésén túl némi anyagi pluszt is hozva a Fit World Gorillák Rögbi Club 2011. évi működéséhez -, a február már az idei célok megvalósításának jegyében zajlik a klubnál.

A tervek pedig igen komolyak. Az évek óta NB 1-es felnőtt férfi csapat a szezon legfontosabb mérkőzésére készül, február 26-i kecskeméti osztályozón az Elefántok RC ellenében kiharcolható az Extra Ligás szereplés, ezzel a legjobbak közé kerülés. Jó hír, hogy az új válogatott menedzsment 3 felnőtt szegedi játékost (

Szilágyi, Prágai, Bárdos

) is meghívott a keretbe, ami az elmúlt években nem volt jellemző, csak az utánpótlás korosztályban voltak SZEGEDI válogatottak, így a tavaly Eb 2. helyezést elért U20-as csapatban három szegedi fiatal szerepelt. Utánpótlás pedig van – ez jól látszott az idei első Nemzeti Akadémiai Napon vasárnap, ahol az U20-ban

Kovács R.

és

Unghi,

U18-ban

Báló, Márki, Kovács H.

és

Petrov T.,

U16-ban

Balázs, Juhász Á.

és

Kálmán

képviselte Szegedet. Az első akadémiai nap programjában többek között szó volt a sérülések megelőzésének egyszerű módszereiről vagy a különböző tévhitekről, nem jól ismert szabályokról. Az utánpótlás munkáját két szegedi vezető,

Debreczeny D.

és

Juhász R.

is segítette. Az U18-asok áprilisban Franciaországban vesznek részt kontinens viadalon, a felkészülésük következő fontos állomása éppen Szegeden lesz, március 5-én 14 órától a Tisza parti Stadionban játszanak fiataljaink válogatott felkészülési mérkőzést Szerbia ellen. A fiúk mellett egyre formálódik a női rögbi csapat, a téli edzések eredményeként már 5 szegedi hölgy kapott válogatott meghívást, felnőtteknél

Rózsa, Szeri

és

Zatykó

, az utánpótlásnál pedig Arany és Kócsó személyével számol a szövetségi kapitány. Ők Interliga és a júniusi EB mérkőzéseire is készülnek. A szegedi női csapat célja egyébként, hogy idén ők is bajnoki dobogóra állhassanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.