Teremtornára hangol, Gyulán erősít majd a KITE + FOTÓK


Játékosdömping a KITE-Szegednél
Szegeden a KITE Szeged mellett öt csapat – Ferencváros, Szolnok, Kecskemét, Pápa és a Vasas –, két csoportban küzd meg a továbbjutásért a debreceni döntőbe az újraindult Borsodi Teremlabdarúgó-bajnokságon. Január 15-én a Szeged – Vasas találkozóval indul a focigála az újszegedi sportcsarnokban 14.40-kor.
Korábban megírtuk, hogy karácsony előtt úgy döntött a városi közgyűlés, hogy a 2011-re járó 15 millió forintot az első hat hónapban kiutalják a KITE-Szegednek. A SZEGEDma.hu-nak Bakai Csaba ügyvezető úgy nyilatkozott, hogy az őszi szereplés tükrében úgy ítélte meg a vezetés, hogy a tervezett igazolásokkal együtt már ebben a szezonban alkalmas lehet a csapat a feljutásra. „Már ismerünk minden ellenfelet, az erősségeiket, a gyengéiket; senkitől sem kell tartanunk. Elsősorban a középpályánkat és a csatársorunkat szeretnénk megerősíteni meghatározó labdarúgókkal, s minőségibb felkészülést is biztosítanánk a csapatnak, ami több költséget terhel ránk. Nem tagadom, kockázatot is rejt magában, hogy az első félévben lehívjuk az önkormányzati támogatást, de a második félévvel sem lesz gond, hiszen a Grosics Gyula Labdarúgó-akadémia és szponzorok segítségével biztosítható lesz a teljes éves költségvetésünk. Azért kértük decemberben az önkormányzat támogatását, hogy legyen a kezünkben alap az új játékosokkal való tárgyalásokban, ezt a segítséget megkaptuk, és nagyon köszönjük! Meg kellett ezt lépnünk, hogy hitelesen tudjunk igazolni. Most már lassan az aláírások követik a szóbeli megállapodásokat. Egyértelmű, hogy felkavartuk az állóvizet, hatalmas az érdeklődés a gárda iránt, valóságos játékosdömping van most nálunk” – mondta Bakai.