Futsal: Szegeden lép föl februárban a magyar válogatott


Alig egy hónap múlva Szegeden edzőtáborozik és játszik barátságos mérkőzést Szerbia ellen a magyar férfi válogatott. A nemzeti együttes a KITE-Szeged vendégeként, Bakai Csaba ügyvezető meghívására érkezik a Tisza-parti városba.
A jó hírről kedden
Bakai Csaba
tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t. Az MLSZ amatőr bizottságának alelnöke, az MLSZ Csongrád Megyei Területi Igazgatóság mellett működő társadalmi elnökség első embere, a KITE-Szeged ügyvezetője elmondta: meghívására február 17–20. között négy napot tölt Szegeden a válogatott. Ez alatt az idő alatt nemcsak edzésen láthatják az érdeklődő szurkolók legjobbjainkat, hanem két barátságos találkozó is szerepel a programban. A piros-fehér-zöldek Szerbiával csapnak majd össze Szegeden, illetve a határ túlsó oldalán is. Magyarország futsalválogatottja egyébként januárban már két felkészülési mérkőzést is vívott. Előbb Miskolcon 3-1-re, majd Gyöngyösön 6-1-re vertük meg Finnországot.
Frank Tamás
szövetségi kapitány alakulata a február végi Eb-selejtezőre hangol. A kontinensviadalnak 2012-ben Horvátország ad majd otthont. Emlékezetes, tavaly házigazdaként vehettünk részt a tornán. Nem lehet más a célunk ezúttal sem. Lódi Tamáséknak Ukrajnán át vezet az útjuk a 2012. februárban rendezendő Eb-re. A horvátok mellett további tizenegy alakulat szerez indulási jogot a jövő hónap végén sorra kerülő selejtezőtornákról. A még állva maradt csapatokat hat csoportba sorolták, mindegyik győztese és az öt legjobb második utazhat majd a kontinensviadalra. A magyarok Ukrajnában szerepelnek február 24-től 27-ig a rendezők, valamint Belgium és Törökország társaságában.