Sport

A Szedeák is elkezdte az edzéseket – keresik a külföldieket

A Szedeák is elkezdte az edzéseket – keresik a külföldieket

2010. augusztus 16., hétfő
A Szedeák is elkezdte az edzéseket – keresik a külföldieket
Izzasztó edzésekkel megkezdte a felkészülést az új szezonra a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák NB I. A-csoportos kosárlabdacsapata. Egyelőre Fodor Péter vezetőedző a magyar játékosoknak vezényli az edzéseket, mert külföldi kosarast még nem igazoltak. A héten három szerb játékos érkezik próbajátékra Szegedre. A Szedeák férfi kosárlabdacsapata ma délelőtt megkezdte a felkészülést az október elején kezdődő szezonra. Az A-csoportba tavasszal feljutott együttest az új idényben Fodor Péter irányítja. Az első foglalkozást az Etelka sori munkacsarnokban fél órás beszélgetés előzte meg: a játékosok ültek a padon és a vezetőedző lelkesen vázolta a feladatokat. „Meleg napok elé nézünk, de ilyenkor kell megszerezni az alapokat a bajnoki idényre. Ígérem, sokat fogunk futni, de mindig kéznél lesz a labda is. Délelőtt itt fogunk edzeni, majd este megyünk az újszegedi sportcsarnokba” - mondta a játékosainak a vezetőedző. A Szedeák együttesét jelenleg magyar játékosok alkotják, de a vezetés külföldi kosarasok igazolásában is gondolkodik. A héten például három szerb kosaras érkezik próbajátékra – tudtunk meg Kardos Pétertől, a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák elnökétől. „Egyelőre a szomszédban nézünk szét, majd szeptemberben, válogatunk a pénztárcánkhoz mérten az amerikai kosarasok között” – jelentette ki az elnök. Mivel a Szedeáknak Gémes Levente helyére nem sikerült magyar centert igazolni, így mindenképpen külföldivel kell betölteni a posztot. „Nemcsak az ötös, hanem a négyes poszton is magasítani szeretnénk” – jegyezte meg Fodor Péter. Egyelőre azonban a magyar maggal készül a szegedi együttes. Mint korábban megírtuk, Kovács Dávid és Rezák Tamás mellett a 37 éves center, Gémes Levente távozott a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák kosárlabdacsapatából. A pályafutását Pécsen folytató játékost szerették volna megtartani a szegedi klub vezetői, ám döntését végül az befolyásolta, hogy családjával Baranya megye székhelyén él, így az edzéseken való részvétel ott jobban megoldható számára. Két egykori szegedi játékos Kiss Zsolt és Drahos Gábor viszont visszatért, és a Szedeákot erősíti. „Hét év után játszok újra szegedi színekben. Akkor az NB I-ből távoztam, most az első osztályba érkeztem. Szeretném, ha a közönséget visszacsalogatnánk játékunkkal a lelátóra, hiszen emlékszem milyen jó hangulat volt itt a sportcsarnokban. Már nagyon vártam az edzéseket, bízom benne a kánikulai napok elteltével is így fogok reggelente ébredni” – mondta Drahos Gábor, aki az elmúlt szezonban a Jászberényt erősítette és nem kevés pontot dobott a Szedeáknak. „Jól ismerem játékostársaim, nem lesz nehéz beilleszkedni. Azt hiszem, jó kis gárdánk lesz a külföldiekkel kiegészülve” – hangsúlyozta az irányító. A csapatkapitány Nyilas István mosolygott, amikor azt kérdeztük, hogy ezen a szép verőfényes reggelen jól esik-e majd a futás. „A munkám mellett napi egy edzésen tudok részt venni, de azt meg kell nyomnom, mert már tapasztaltam, hogy az A-csoportos meccseken sétálni nem lehet. Ugyanakkor az új szabályok bevezetésével pörgősebb, látványosabb lesz a játék, ami talán nekünk kedvez” – mondta a csapatkapitány. A sorsolás szerint a Szedeák október elején a bajnok Zalaegerszeg otthonában kezdi a sorozatot, addig felkészülési tornán is részt vesz, de Fodor Péter szerint ennek akkor lesz értelme, ha a külföldiek megérkeznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.