Sport

Vízilabda: bronzérmes a Szeged Beton + HANG, FOTÓK

Vízilabda: bronzérmes a Szeged Beton + HANG, FOTÓK

2010. május 15., szombat
Vízilabda: bronzérmes a Szeged Beton + HANG, FOTÓK
A bronzcsata harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén a Szeged Beton, kemény csatában 7-5-re legyőzte a Ferencváros vízilabdacsapatát, így – a döntőt játszó Eger és Vasas mellett – sikerült kiharcolni az Euroliga-részvételt. Az újszegedi sportuszodában ma megszerezhette a bronzérmet a Szeged Beton ob I-es vízilabdacsapata – de az ellenfél, a Ferencváros is. A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása ugyanis 1:1 volt. Az első találkozót hazai környezetben könnyen nyerő Szeged, a második meccsen, szerdán már győztes találkozót engedett elúszni, és végül ötméteresekkel kikapott. A szegedi mérkőzésen mindenképpen el kellett dőlnie a harmadik hely sorsának, és annak is, hogy a Vasas és az Eger mellett – a két együttes játssza a döntőt –, melyik magyar csapat indulhat még az Euroligában. A nagy tét miatt mindkét gárda óvatosan játszott, pozíció harcot láthattunk, és csak a biztos helyzetekben lőttek a játékosok. Az első gólt, az ex-szegedi, Weszelovszky révén a Ferencváros szerezte, amit Vindisch gyorsan kiegyenlített. A két gól között Máthé orrba vágta Komlósit, a szegedi játékosnak eltörte az orra, a játékvezetők mégis úgy értékelték, hogy a hazai pólós volt a szabálytalan és kiállították. Máthé figyelmeztetés nélkül megúszta. A második negyedben mindössze egy találat esett, Vindisch szép góljával megszerezte a félidőben a vezetést a Szeged Beton. A nagy pihenő után a harmadik percben remek támadást vezetett a Szeged Beton, Vindisch átadásból Török kapásgólt lőtt. A válasz nem sokáig váratott magára, előnyből Tóth szépített a következő támadásból, 3-2. Sőt, hamarosan Weszelovszky egyenlített. Még a negyed vége előtt Török újabb gólt szerzett és ezzel előnyhöz juttatta együttesét. Steinmetz ismét életben tartotta a vendég reményeket, de a következő két percet parádésan fejezte be a Szeged Beton. Először Török, majd Molnár bombagóljának tapsolhatott a közönség. Három perccel a találkozó vége előtt két góllal vezetett Kásás Zoltán együttese. A gyönyörnek még nem volt vége, hiszen a fantasztikusan pólózó Török Béla újabb remek góllal kápráztatta el a szurkolókat, 7-4. A Fradi ugyan még lőtt egy gólt, de ezzel már sokat nem ért el, a Szeged Beton megnyerte a találkozót és ezzel megszerezte a bronzérmet.

Férfi vízilabda ob I. rájátszás, 3. helyért, 3. mérkőzés

Szeged Beton – Ferencváros 7-5 (1-1, 1-0, 2-2, 3-2 ) Újszegedi sportuszoda, 200 néző. Vezette: Kiszelly, Vojvoda. Szeged Beton: Baksa – Vindisch 2, Molnár, Juhász, Török 4, Lehmann, Komlósi. Csere: Busila 1, Varga, Kuncz, Somogyi, Ágner, Kayes. Edző: Kásás Zoltán. FTC: Jászberényi – Weszelovszky 2, Balatoni, Mátyás, Máthé, Babay 1, Czigány. Csere: Georgescu, Tóth B., Tóth M. 1, Steinmetz B 1. Edző: Godova Gábor. Gól - emberelőnyből: 9/2, illetve 10/5 . Ötméteresből: - illetve - .
Hallgassa meg a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamással (Szeged Beton) készült hanganyagunkat!

Online közvetítésünk:

I. negyed: 2. perc: 0-0 4. perc: 0-0 6. perc: 0-1 8. perc: 1-1 Gólszerzők:Szeged Beton: Vindisch (7. perc) Ferencváros: Weszelovszky (6. perc) Emberelőny: 3/0, illetve 2/1. Ötméteres:I. negyed: Szeged Beton - Ferencváros 1-1 II. negyed: 2. perc: 1-1 4. perc: 1-1 6. perc: 2-1 8. perc: 2-1 Gólszerzők:Szeged Beton: Vindisch (7., 13. perc) Ferencváros: Weszelovszky (6. perc) Emberelőny: 5/0, illetve 3/1. Ötméteres:II. negyed: Szeged Beton - Ferencváros 1-0 Félidő: Szeged Beton - Ferencváros 2-1 III. negyed: 2. perc: 2-1 4. perc: 3-2 6. perc: 3-3 8. perc: 4-3 Gólszerzők:Szeged Beton: Vindisch (7., 13. perc), Török (19., 22. perc) Ferencváros: Weszelovszky (6., 23. perc), Tóth (20. perc) Emberelőny: 6/1, illetve 6/3. Ötméteres:III. negyed: Szeged Beton - Ferencváros 2-2 A mérkőzés állása: Szeged Beton - Ferencváros 4-3 IV. negyed 2. perc: 4-3 4. perc: 6-4 6. perc: 7-4 8. perc: 7-5 Gólszerzők:Szeged Beton: Vindisch (7., 13. perc), Török (19., 22., 27., 30. perc), Molnár (28. perc) Ferencváros: Weszelovszky (6., 23. perc), Tóth (20. perc), Steinmetz (27. perc), Babay (31. perc) Emberelőny: 9/2, illetve 10/5. Ötméteres:IV. negyed: Szeged Beton - Ferencváros 3-2 A mérkőzés végeredménye: Szeged Beton - Ferencváros 7-5

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.