Sport

Büntetőkkel hódította el a magyar kupát a Veszprém + HANG

Büntetőkkel hódította el a magyar kupát a Veszprém + HANG

2010. április 10., szombat
Büntetőkkel hódította el a magyar kupát a Veszprém + HANG

Az MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda magyar kupa-döntőt a Pick Szeged ellen. A rendes játékidőben döntetlen, 27-27 volt az eredmény. A kupa sorsát hétméteresekkel döntötték el, amiben a Veszprém volt a jobb.

Sokan attól féltek, hogy a Pick Szeged – MKB Veszprém férfi kézilabda magyar kupa-döntő csak 30 percig lesz izgalmas, majd a Pick fejben és fizikálisan is elfárad, mint a bajnoki mérkőzéseken, és a Mocsai-csapat hengerel. Az már az első játékrészben látszott, hogy

Dragan Djukics

jól készítette fel együttesét, a nyitott védekezéssel a Pick Szeged megzavarta a Veszprémet. A címvédő 10 percig csak egy gólt dobott, míg Szeged ötöt. Marjanac bravúrosan védett, ami feldobta a mezőnyjátékosokat. A veszprémiek hatos fala öregurasan mozgott, amit Katzirzék könnyedén átlőttek és

Perics

is tehetetlen volt a takarásból érkező lövésekkel.

Mocsai Lajos

nem is tétovázott, már a 13. percben időt kért és természetesen pályára küldte az örökifjú

Perezt

. Mindjárt megváltozott a Veszprém játéka és Eklemovicsék a 19. percre felzárkóztak egy gólra. Olyan feszültség volt a pályán, hogy mindkét oldalon büntetők egész sorát hagyták ki a játékosok. A Veszprém a 24. percben egyenlített, de a vezetést nem tudta átvenni, sőt a Pick megújult és a szünetre kétgólos vezetést szerzett. Minden Pick-szurkoló azért fohászkodott a pihenő alatt, hogy kedvenceik felpaprikázva jöjjenek ki a második félidőre. Ezúttal nem kellett csalódni, bizonyára Dragan Djukics is tudta, ha az elejét elszúrják a második 30 percnek, akkor oda a meccs. Kár volt aggódni, mert álomszerűen kezdett a Pick Szeged, két perc alatt három gólt lőtt és elhúzott 17-13-ra. Természetesen a Veszprém nem adta meg magát és a 13. percben ismét kiegyenlített, de

Krivokapics

fantasztikus bombagóljainak köszönhetően a vezetést nem tudta átvenni. A két együttes fej-fej mellett haladt, majd

Sulics

könyökével leütötte

Andjelkovicsot

, ezért a veszprémit végleg kiállították. Mocsai Lajos tőle szokatlanul, végig ingerült volt a mérkőzésen, amit a játékvezetők nem néztek jó szemmel és a 20. percben kiosztották a vezetőedzőnek a második sárga lapot is, ami automatikusan két perces kiállítást jelentett. A Pick kihasználta az alkalmat és 25-23-as vezetést szerzett. De jött Perez, lövéseivel szemben a szegedi kapusok tehetetlenek voltak, és Veszprém átvette a vezetést. A Pick Szeged nem adta meg magát, először

Zvizej

, majd

Katzirz

volt eredményes és a 27. percben 27-26 állt az eredményjelzőn. Abban biztos lehetett mindenki, hogy a Veszprém még lő egy gólt – ez meg is történt. Bár a Pick Szeged a találkozó vége előtt 23 másodperccel még támadhatott, de a győzelmet nem tudta megszerezni. A mérkőzés ugyan a rendes játékidőben döntetlennel fejeződött be, de a magyar kupa-döntő ezzel nem ért véget. Öt-öt hétméteres és szegedi rémálom következett. Zvizej, Katzirz és

Nenadics

is elhibázta a hetest, míg a másik oldalon biztos kézzel értékesítették a büntetőket. A Veszprém végül 30-28-ra nyert, és megtarthatta a magyar kupát. A Pick Szeged minden elismerést megérdemel, hiszen remekül játszott, mindent megtett a győzelemért. Mindez jó alap lehet a bajnoki döntőben.

Férfi kézilabda magyar kupa-döntő

Pick Szeged – MKB Veszprém 27–27 (14-12) – hétméteresekkel 1-3

Balatonfüred, 1200 néző. Vezette: Herczeg, Südi.

Pick Szeged:

Marjanac – Zvizej 6, Katziz 5, Andjelkovics, Herbert, Zubai Sz., Stranovsky 5.

Csere:

Liszkai (kapus), Vadkerti 1, Oszmajics, Lele, Krivokapics 10/4, Nenadics 1, Vancsics.

Edző:

Dragan Djukics

MKB Veszprém:

Perics – Gulyás P., Sesum 8/2, Eklemovics 2, Sulics 1, Terzics 1, Iváncsik G. 1.

Csere:

Fazekas (kapus), Vilovszki, Iváncsik T. 4, Perez 9/1, Korazija 3/1, Lusnyikov 1/1, Lapcsevics.

Edző:

Mocsai Lajos.

Hétméteresek:

9/5, illetve 10/4.

Kiállítások:

16, illetve 12 perc.

A találkozó után Bella Árpád, a Pick Szeged ügyvezetője nyilatkozott portálunknak:

A találkozó eredményének alakulását online közvetítésünkben kísérhették figyelemmel.

I. félidő:

Pick Szeged - MKB Veszprém 14-12 5. perc: 2-0 10. perc: 5-1 15. perc: 8-4 20. perc: 10-9 25. perc: 12-11

30. perc:

14-12

Hétméteresek:

3/0 illetve 4/1

Kiállítások:

6 illetve 10 perc

Érdekes pillanatok

A szegedi Marjanac két büntetőt fog a meccs elején 8. perc: 5-1-re vezet a Pick 10. perc: Zvizej hetest hibáz. Herbert és Sulics összeakaszkodik, az utóbbi szándékos ütést reklamál, mindkét játékost kiállítják. 11. perc: Katzirz harmadik gólját lövi 13. perc: Veszprém időt kér, mert a Picket nem tudja megállítani, 7-3. Perez beáll 16. perc: Nenadics is hetest hibáz, összesen négy büntetőt hagynak ki a csapatok Mindkét oldalon 4-4 perc a kiállítás 19. perc: Feljön a Veszprém egy gólra, 9-8 22. perc: Emberelőnyből egyenlít a Veszprém, 10-10 24. perc: Perez 4. gólját lövi, 11-11 28. perc: Zvizej ismét hetest hibáz 30. perc: Krivokapics az utolsó másodpercben is gólt lő, 14-12

II. félidő:

5. perc: 18-14 10. perc: 20-18 15. perc: 21-20 20. perc: 23-23 25. perc: 25-25 30. perc: 27-27

Hétméteresek:

5/3 illetve 6/2

Kiállítások:

10 illetve 18 perc

Érdekes pillanatok

30. másodperc: Stranovsky gólt lő, 15-12 2. perc: Harmadik gólt lövi a Pick, 17-13 9. perc: Feljön egy gólra a Veszprém, 18-17 13. perc: Egyenlít Sesun, 20-20 15. perc: Krivokapics 6. gólját lövi, 21-20, Sesun hetesét fogja Marjanac 17. perc: Sulics könyékkel megüti Andjelkovicsot, végleg kiállítják a veszprémit 19. perc: Eklemovics emberhátrányból egyenlít, 22-22. Mocsai Lajos megkapja második sárga lapját folyamatos reklamálásért, ezért 2 perces kiállítást kap csapata 21. perc: Krivokapics bombagólja, 25-23. Az átlövő 9. találata 24. perc: Perez egyenlít, 25-25. Terzics megkapja 3. 2 perces kiállítását, tovább nem játszhat 26. perc: Perez góljával először vezet a Veszprém, 25-26 27. perc: Zvizej és Katzirz találatával, 27-26 28. perc: Zubai lerántja Perezt, a szegedit kiállítják 29. perc: Krivokapics kapufát lő, 27-27 23 másodperc van hátra, a Pick támadhat, Djukics időt kér Döntetlen a mérkőzés, hétméteresek döntenek a magyar kupáról. Öt-öt hétméteres következik

Hétméteresek

Krivokapics belövi 28-27 Perez belövi 28-28 Zvizej kihagyja 28-28 Korazija belövi 28-29 Katzirz kihagyja 28-29 Luzsnyikov belövi 28-30 Nenadics kihagyja 28-30

Végeredmény:

Pick Szeged - MKB Veszprém 27-27 Büntetőkkel: 28-30

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.