Sport

Sima FK-győzelem a Tanárképző ellen + FOTÓK

Sima FK-győzelem a Tanárképző ellen + FOTÓK

2010. március 27., szombat
Sima FK-győzelem a Tanárképző ellen + FOTÓK
Az FK 1899 Szeged csapata két vesztes meccs után a Tanárképzővel találkozott, akik ellen volt mit törleszteniük, hiszen az őszi találkozón a vendégek elraboltak tőlük három pontot. A kék-feketék harcos szellemben, bátor támadójátékkal mutatták meg az egyetemi csapatnak, hogy ki az úr az Etelka sori stadionban… Már az első félidőben látni lehetett, hogy Turjánék semmit sem bíznak a véletlenre: helyzetek sokaságát dolgozták ki. A széleken többször is sikerült feltörni a vendégek védelmét, két lesgól és számtalan szegedi helyzet jellemezte a félidő játékát. Egy formás támadást követően Holecska talált a kapuba. A második félidőben alábbhagyott a szegediek lendülete, ám az ellenfél még így sem tudott helyzetet kialakítani. A középpálya és a védelem szinte tökéletes gátat szabott a tanárképző támadásainak. A 90. perc környékén aztán Dóra János döntötte el végleg a mérkőzés sorsát. A támadó egy bravúros ollózással szerezte meg első gólját az FK-ban, beállítva ezzel a végeredményt: FK 1899 Szeged – Tanárképző 2-0.

A labdarúgó megyei II. osztály Homokháti csoport 17. fordulójában:

FK 1899 Szeged – USC Tanárképző 2-0 (1-0) Szeged, Felső Tisza parti stadion 50 néző. Vezette: Madácsi. FK 1899 Szeged: Brunczvik – Fodor L. (Burzon M.), Turján, Meszes, Fodor I., Juhász (Joszt) – Nagy V., Szél, Túróczi (Halász) – Dóra, Holecska (Majoros). Játékos-edző: Hüvös Gábor. USC Tanárképző Szeged: Seres – Aszódi (Gellén), Kószó, Török, Terjéki, Szélpál (Papp), Vizi, Degovics, Terjéki, Sinku (Börcsök), Pekli (Hedrich), Türk (Zádori). Edző: Miskolczi József. Gólszerző: Holecska (42'), Dóra (87'). Hüvös Gábor: "Az első két sikertelen mérkőzés után végre fellélegezhetünk. A csapat akaratban és játékban is azt nyújtotta, amit a szurkolók és mi is elvárunk magunktól. Bízom benne, hogy lendületet kapunk és végre a tudásunkhoz mérten teljesítünk. Köszönöm a csapatnak és a szurkolóknak a szép hétvégét, remélem, ez a formánk kitart a bajnokság végéig."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.