Sport

Teljes az FK 1899 Szeged kerete

Teljes az FK 1899 Szeged kerete

2010. február 21., vasárnap
Teljes az FK 1899 Szeged kerete

Az FK 1899 Szeged megyei második osztály tavaszi szezonjára készülő csapata az elmúlt hetekben több edzőmeccsen bizonyította, hogy komoly felkészülési program keretében igyekszik rendezni sorait a bajnoki rajtra. Szinte csak magasabb osztályú ellenfelekkel mérte össze tudását. Keresztúri János, a kék-feketék technikai vezetője az átigazolási időszak lezárultával egy nyilatkozatban ismertette a csapat körüli változásokat.

"Szombaton éjfélkor véget ért az átigazolási időszak. Kemény utolsó hetünk volt, hiszen még pénteken is tárgyaltunk játékossal” – olvasható a tájékoztatóban. „Így kialakult az FK Szeged tavaszi kerete. A már korábban beharangozott, NB-s múlttal rendelkező, rutinos ős-szegedi

Dóra János

igazolását kiemelném.

Hüvös, Kránicz

és

Turján Gyuri

után, személyével újabb kék-fekete kötődésű labdarúgó ’érkezett haza’. Jani hatalmas erősítést jelent, eddig ezt bizonyította is, a felkészülési találkozóinkon. Bízom benne, jó formában fog játszani az éles meccseken is. Mindenesetre hozzáállása példamutató. Mind a klubvezetés, mind a szakmai vezetés célul tűzte ki a fiatalítást. Ennek szellemében szereztük meg a Tisza Volán három fiatal játékosát. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetünket fejezzük ki a Volán felé, a három labdarúgó igazolásában nyújtott segítségét. Ez alapja lehet egy későbbi hasonló együttműködésnek.

Juhász Tamás

csatár és támadó középpályás poszton bevethető. Erőtől kicsattanó, dinamikus játékot mutatott az SZVSE ellen.

Kálmán László

és

Vincze Gábor

álma teljesült azzal, hogy a szurkolók csapatában játszhatnak. Ők elmondták, hogy tetszik nekik az a közeg, ami az FK 1899 Szegedet körül veszi. Szeretnének bizonyítani mind Hüvös Gábornak, mind a szurkolóknak. A siker csak rajtuk múlik. Mi megadjuk számukra a bizonyítás lehetőségét, bízom benne, hogy élni fognak vele. Egy végleges távozó játékosunk van.

Csillag Benjámin

a Kübekházában folytatja. Bendzsi az FK egyik legrégebbi igazolt játékosa, 56 alkalommal húzta fel a kék-fekete szerelést, melyeken 7 gólt szerzett, és 9 sárgát kapott, kiállítva nem volt. Óriási bomba- és győztes gólt rúgott az első Derby della Papricán az IKV-nak, de az Algyő II. elleni jobb bekkből adott gólpassza a balfutó

Murányinak

is emlékezetes marad. Neki köszönettel tartozunk, sok sikert kívánunk a továbbiakban. A keretben akadnak majd ’igazolt’ hiányzók.

Szokol Sziszi

műtéten van túl, az ificsapatunk edzője,

Kaiser Rezső

, pedig épp előtte áll. Rajtuk kívül Murányi és

Vozár

bajlódik hosszabb ideje sérüléssel.

Bacsó

pedig jelezte, hogy munkahelyi elfoglaltsága miatt, kevesebb alkalommal tudunk rá számítani. A CSLSZ elkészítette a tavaszi menetrendet. Első fordulóban a bajnokaspiráns Ülléshez látogatunk, ahol már nagyon várják csapatunkat... A találkozóra március 14-n, vasárnap kerül sor. E három hét alatt lesz ideje Hüvös mesternek összegyúrni a csapatot. Edzések és edzőmérkőzések sokasága szerepel a programban. A következő felkészülési találkozónkat szerdán játsszuk a Békés megyei Tótkomlós ellen. A kilátogató nézők itt láthatják az új igazolásainkat” – olvasható a nyilatkozat.

Az FK 1899 Szeged kerete:

Kapusok:

Brunczvik Dániel, Meszes Tamás.

Védők:

Bacsó Zsolt, Burzon Márk, Fodor László, Havas Péter, Hüvös Gábor (játékos-edző), Kálmán László, Keresztúri János, Lednitzky András, Meszes Csaba, Vincze Gábor, Turján György.

Középpályások:

Becsei Gellért, Dancsó Gyula, Fodor Imre, Halász Attila, Hulánszky Csaba, Joszt György, Kránicz István, Murányi Gábor, Nagy Vince, Szél Tibor, Szokol Szilárd, Vozár József.

Támadók:

Ács Sándor, Dóra János, Holecska Norbert, Juhász Tamás, Kaiser Rezső, Majoros Ferenc, Túróczi Márton.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.