Sport

Női vízilabda: ismét győzött az Universitas Szeged

Női vízilabda: ismét győzött az Universitas Szeged

2010. február 27., szombat
Női vízilabda: ismét győzött az Universitas Szeged

Második mérkőzését is megnyerte a női vízilabda OB I/A 7-10. helyéért zajló középszakaszban az újonc Universitas Szeged.

Dalmády Szandráék szombaton a fővárosba látogattak, ahol az Angyalföldi Sportiskola együttese látta őket vendégül. A Tisza-partiak a találkozó elejétől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést, s gyakorlatilag végig ők vezettek hol egy, hol kettő, hol pedig három találattal. A végén háromgólos sikernek örülhettek a Lakó-tanítványok, akik így két fordulót követően százszázalékosak a középszakaszban. Az egyetemisták közül ismét a Dalmády-lányok brillíroztak:

Petra

öt,

Szandra

pedig három alkalommal zörgette meg az ASI hálóját. Rajtuk kívül

Lengyel Dorottya

tudott még eredményes lenni. A következő fordulóban hazai medencében száll vízbe a csapat, március 6-án (szombaton) 16 órai kezdettel a Honvéd ELTE Pólót fogadják lányaik az újszegedi sportuszodában.

Női vízilabda OB I/A, középszakasz, a 7-10. helyért, 2. forduló:

Angyalföldi SI – Universitas Szeged 6-9 (2-3, 0-1, 3-2, 1-3).

Budapest, Kőér utca. Vezette: Dodog, Mucskai .

Angyalföldi SI:

Gyöngyössy – Kövesdi, Nehéz 2, Török 1, Sándor, Papp 2, Zádor.

Csere:

Baranyi, Pap, Szegletes, Halmos, Fekete 1.

Edző:

Jenei Sándor.

Universitas Szeged:

Gundl – Lengyel Dorottya 1, Hajdú, Dalmády P. 5, Dalmády Sz. 3, Fabó, Hegedűs.

Csere:

Erdélyi, Bordás, Miklós, Kuczora, Lengyel Dominika, Lengyel A., Bük (kapus).

Edző:

Lakó Gábor.

Gól emberelőnyből:

8/2, ill. 9/2.

Ötméteresből:

– ill. –

A másik mérkőzésen:

Héraklész II. Utánpótlás-válogatott – Honvéd ELTE Póló 10-12

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.