Sport

Röplabda: megszerezte első győzelmét a HPQ-Szeged

Röplabda: megszerezte első győzelmét a HPQ-Szeged

2010. január 16., szombat
Röplabda: megszerezte első győzelmét a HPQ-Szeged

A HPQ-Szeged röplabda férfi együttese 3:1-re legyőzte a Szolnokot az újszegedi sportcsarnokban. A szegediek ezzel megszerezték első győzelmüket az Extraliga rájátszásában.

Nagyon várta már azt a pillanatot a HPQ-Szeged vezetése, amikor újra győzelemnek örülhetnek. A tavalyi sikercsapat, amely negyedik lett a férfi röplabda Extraligában, erre az idényre átalakult, meggyengült, és a várakozás alatt szerepelt. Mivel az együttestől büntetőpontokat is levont a szövetség, mert a nemzetközi kupában nem indult el, ezért szinte biztos volt, hogy az alapszakasz után a felsőházba nem juthat a HPQ. Az egyetlen, MAFC elleni siker ehhez nem is lehetett elég. A középszakaszt, amelyben már az 5-9. helyért folytatta a szegedi gárda, szintén kettős vereséggel kezdte. Szombaton viszont, ahogy azt mondani szokás, megtört a jég. A Szolnok ellen az első játszmát nagyon könnyedén nyerte a hazai gárda az újszegedi sportcsarnokban. A játékosok maximálisan betartották

Nusser Elemér

vezetőedző utasításait. Talán a könnyű, 14-re nyert szett túl magabiztossá tette a szegedieket, és a Szolnok szépített. A következő két játszmában a hazaiak odatették magukat, és hozták a mérkőzést. A HPQ Szeged ezzel megszerezte első győzelmét az Extraliga rájátszásában.

Férfi röplabda Extraliga, középszakasz, 5-9. helyért:

HPQ-Szeged – Szolnok 3:1 (14, –21, 19, 23)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.