Magyar-szerb bunyó: reagál a szövetség elnöke


Tart a megállapítása annak, hogy történt-e bűncselekmény a magyar és szerb vízilabda-válogatott hétfői, szegedi közös edzésén - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel kedden. A honi sportági szövetség első embere, Martin György szerint ostobaság ilyen ügyben nyomozni.
Szenti Szabolcs
szóvivő korábban azt is elmondta: vizsgálják az interneten megjelent információk valóságtartalmát is. A hétfői, nem hivatalos barátságos mérkőzés második negyedében történt konfliktusról, az internetes információk nyomán rendelt el nyomozást a rendőrség, melyek szerint a találkozó második negyedében a szerbek rátámadtak
Kis Gáborra
, a magyarok olimpiai bajnok centerére, majd ezt követően mindkét együttes játékosai bekapcsolódtak a verekedésbe. A két szövetségi kapitány,
Kemény Dénes
és
Dejan Udovicsics
megnyugtatta tanítványait, ám a harmadik negyedben kialakult újabb kakaskodás után úgy döntöttek, véget vetnek a gyakorlásnak. A két együttes hétfő délután újabb edzőmeccset játszott, de már zárt kapuk mögött.
Martin György
, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke az MTI érdeklődésére úgy reagált, hogy az MVLSZ nem kíván semmit sem lépni az ügyben. "A pólóban ilyesmi előfordul, a rendőrségi vizsgálatot pedig ostobaságnak tartom. Az a szövetségi kapitánynak a dolga, hogy eldöntse, a szegedi edzésen történtek után is akar-e közös gyakorlást a szerbekkel. Ha igen, a szövetség támogatja, s azt is tudomásul veszi, ha nem."