Sport

Kosárlabda: Újbudán folytathatja sikersorozatát a Szedeák

Kosárlabda: Újbudán folytathatja sikersorozatát a Szedeák

2009. december 10., csütörtök
Kosárlabda: Újbudán folytathatja sikersorozatát a Szedeák
Két idegenbeli mérkőzése van még hátra ebben az esztendőben a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák NB I/B-s férfi kosárlabdacsapatának. Vasárnap Újbudára utaznak a fiúk. A gárdát sérülések, betegségek gyötrik, itt az ideje az utolsó energiák mozgósításának, aztán lehet kicsit szusszanni! „A legnagyobb gondunk továbbra is az, hogy a sérülések, betegségek miatt kevesen vagyunk az edzéseken, 9-10 fővel dolgozunk” – tájékoztatott az utóbbi napok munkájáról Bonifert Domonkos vezetőedző. Varga Milán vállficam miatt hosszú hetekre kidőlt, Rezák Tamás térdoperációját követően lábadozik, s Nyilas István térde sincs rendben, ám ő csak az utolsó két meccset követően fekszik majd kés alá. Jó hír, hogy Molnár Miklós felépült betegségéből, ő már teljes intenzitással készül. A következő ellenfél, az Újbuda TC a Keleti csoport alsó régiójához tartozik. Egyetlen győzelmüket a sereghajtó Kecskeméti Főiskola ellen aratták, hazai pályán nyertek a lehető legkisebb különbséggel, 84-83-ra. Legveszélyesebb játékosuk talán a 19 éves Takács Richárd, aki 18.5 pontos átlagot produkált eddig. „Fiatalok, elszántak, mennek előre nagy lendülettel, hajlamosak egyfajta dzsungelharcot vívni igazi ötös játékos hiányában. Döntő fontosságú tehát, hogy keményen, szigorúan védekezzünk, s megszerezzük a lepattanókat. Nem tartunk az Újbudától, de tiszteljük őket, s odafigyelünk a mérkőzésre” – beszélt Bonifert a vasárnap 18 órakor sorra kerülő ütközetről. Azt is elárulta, igyekszik sok játéklehetőséget adni a fiataloknak, akiktől azt várja, meghálálják a bizalmat. Különösen sok feladat várhat az Újbuda ellen a nemrég igazolt amerikai John Holtra. A Szedeák mellett egyébként immár csak az Eger áll egy vereséggel a tabellán, hiszen a legfőbb riválisnak tartott Jászberény a legutóbbi játéknapon simán kikapott Hevesben. A szegedi vezetőedzőt nem lepte meg Drahosék botlása. Mint mondta, az Eger remek együttes, s a múlt heti sikerét követően nagyon megnőtt annak az értéke, hogy a Szeged idegenben tudta legyőzni. A mostani hétvégén újabb rangadó vár a hevesiekre: a mindenkire veszélyes Vásárhelyhez látogatnak – szerencsés esetben tehát vasárnap estére egyedül állhat majd az élen a Tisza-parti alakulat...

A 10. forduló műsora:

Debreceni Egyetem KE – Óbudai Kaszások péntek18.00 EnterNet Vásárhelyi KS – EKF Hész Eger szombat 18.30 Nagykállói KE – Szolnoki Főiskola Olaj KK vasárnap 16.00 Kecskeméti Főiskola – Tiszaújvárosi Phoenix KK vasárnap 17.00 Újbuda TC – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák vasárnap 18.00 Jászberényi KSE – Bajai Bácska FKE vasárnap 18.00

A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoport 9. fordulójában:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Nagykállói KE 99-75 (23-20, 29-16, 22-20, 25-19). Szeged, 300 néző. Vezette: Balogh, Mester. Szeged: Vida 11/3, Simándi 11/3, NYILAS 19/3, KOVÁCS D. 16, GÉMES 23/3. Csere: SZABAD 7/3, Mészáros 2, Széll, Holt 4, Varga D. 4, Horváth J. 2, Szablics. Edző: Molnár Csaba. Nagykálló: Szabolcsi 2, Csempesz 12/6, Oroszvári 18/6, Farkasinszki 19, Kollár 9. Csere: Bíró 8, Jakab 7/3. Edző: Kovács Tibor. Tiszaújvárosi Phoenix KK – Debreceni Egyetem KE 89-81 Bajai Bácska FKE – EnterNet Vásárhely 82-96 Óbudai Kaszások – Kecskeméti Főiskola 88-75 EKF Hész Eger – Jászberényi KSE 86-69 Szolnoki Főiskola Olaj KK – Újbuda TC: január 10-én játsszák

Az NB I/B Keleti csoport élmezőnye:

1. Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 8-1 (808-688) 2. EKF Hész Eger 8-1 (706-641) 3. Jászberényi KSE 7-2 (922-709) 4. EnterNet Vásárhelyi KS 7-2 (887-726) 5. Bajai Bácska FKE 6-3 (777-682) 6. Nagykállói KE 5-4 (764-850) … 11. Újbuda TC 1-7 (546-698)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.