Ezüstérem: Nagyot küzdött, de alulmaradt a Pick


A harmadik mérkőzésen játszott a legjobban a Pick Szeged gárdája a férfi kézilabda-bajnokság döntőjében, ám végül egy góllal alulmaradt a Veszprém Arénában, ezzel pedig eldőlt, hogy 2008 után ismét a második helyen végez bakonyi riválisa mögött.
Marjanaccal
a kapujában lépett pályára a Pick vasárnap kora délután a bajnoki döntő harmadik összecsapásán,
Vladan Matics
tehát a cserepadra ültette a szinte az egész szezonban formán kívül védő
Puljezevicset
. A Szeged abban a tudatban utazott Veszprémbe, hogy csak akkor folytatódhat tovább a finálé, amennyiben sikerül nyernie idegenben, az MKB-nek azonban feltett szándéka volt, hogy hazai közönsége előtt ünnepli majd újabb aranyérmét.
Mocsai Lajos
csapata mellett szólt az is, hogy a 2008/2009-es szezonban korábban ötből ötször verte a Picket. Esélyeshez méltóan kezdtek a vendéglátók, már a 3. percben 4-1-re vezettek, majd 6-1-re, 7-2-re húztak el, s tartani is tudták 4-5 gólos előnyüket. A szegediek
Laluska Balázs
találataival igyekeztek kapaszkodni, majd
Oszmajics
köszönt be néhányszor
Liszkainak
. Sajnos azonban hátul ezúttal sem volt eléggé szilárd a Pick-fal, hiába védett többször is bravúrral Marjanac, a veszprémiek így is 17-ig jutottak harminc perc alatt (17-13).
Andjelkovicsnak
és
Krivokapicsnak
most sem ment a játék, két betliző kulcsemberrel pedig nem maradt sok remény a második félidőre. Mintegy varázsütésre azonban magához tért a Matics-alakulat, mely egy kettős előny adta lehetőséggel is élni tudott végre.
Ghionea, Zvizej
, Laluska, majd végre Andjelkovics és Krivokapics is zörgetett, a 46. percben váratlanul kiegyenlített a Szeged (22-22). Sőt, egy perccel később szlovén balszélsője újabb góljával már a vendéggárda vezetett, tombolhattak a Tisza-parti drukkerek. A következő tíz percben valódi döntőhöz illő csatát láthatott a közönség - talán először a párharc során. Kőkemény küzdelem dúlt a pályán, fantasztikus lövések, védések mindkét oldalon, váltott vezetés, őrült izgalmak, ennél több nem is kell, ha az ország két legjobb csapata néz egymással farkasszemet. Az utolsó három percre 28-28-nál fordultak a felek, majd a bicegő
Iváncsik Gergő
ejtett a remek Marjanac fölött a hálóba - a szerb portás ujjheggyel beleért, de menteni nem tudott -, a válasz azonban elmaradt, hiszen Laluska lövése célt tévesztett.
Pérez
viszont sajnos hatalmas bombával növelte kettőre a veszprémi előnyt, s bár Krivokapics a már szokásosnak számító Pick-figura végén - megkülönböztető mezben futott be Marjanac helyett - még szépíteni tudott, a Veszprém a végén lenyelte a játékszert, s megnyerte a találkozót. A bajnoki fináléban a vártnál könnyebben, 3-0-ra ütötte ki az MKB Veszprém a Pick Szegedet, így az idei szezonban a magyar kupa elsősége mellé a bajnoki aranyat is begyűjtötte (ráadásul pontveszteség nélkül). A Tisza partján az utóbbi esztendők legerősebb kerete állt össze a nyáron, hatalmas tervekkel, ám ezekből semmi, de semmi nem vált valóra. Ősszel példátlan sérüléshullám sújtotta a Picket, tavasszal a formán kívüli, kedvetlen kulcsemberek vergődése bosszantotta a közönséget, ráadásul úgy tűnt, a csapategység sem volt az ideális. 2005 óta először fordult elő, hogy semmilyen trófea nem jutott a csongrádi megyeszékhely együttesének. A szakmai konzekvenciák levonása a vezetőség feladata lesz a következő napokban, hetekben.
Budapest Bank Férfi Kézilabdaliga, döntő, 3. mérkőzés: MKB Veszprém-Pick Szeged 30-29 (17-13).
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Herczeg, Südi.
Veszprém:
Liszkai - Iváncsik T. 3, Vujin 3 (1), Eklemovics 1, Vilovszki 2, Ilyés 2, Iváncsik G. 5. Csere: Lapcsevics 1, Lusnyikov 3 (1), Pérez 4, Sesum 3, Gulyás 3. Edző: Mocsai Lajos.
Szeged:
Marjanac - Ghionea 6 (3), Zubai, Laluska 6, Katzirz 1, Andjelkovics 2, Zvizej 4. Csere: Herbert, Petrea 4, Krivokapics 3, Oszmajics 3, Stamate. Edző: Vladan Matics.
Kiállítások:
8, ill. 8 perc.
Hétméteresek:
4/2, ill. 3/3.
A bajnoki döntőt 3-0-s összesítéssel nyerte az MKB Veszprém csapata.