Kosárlabda: mégsem oldódott meg a bírócirkusz


Az első közlemények alapján úgy tűnt, hétfőn végre lezárult a több hét óta tartó hercehurca, miután a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége megállapította a játékvezetők idei díjazását. A játékvezetők szerint azonban továbbra sincs minden rendben. A bírók korábban több pontból álló ultimátumot adtak át a szövetségnek a 2008/2009-es szezonban való szerepvállalásukkal kapcsolatban.
A sípmesterek elsősorban az alacsony játékvezetői díjak (meccsenként mintegy 25 ezer forintot kapnak) és a mérkőzések levezetésének elégtelen biztonsági feltételei miatt tiltakoztak. A hétfői elnökségi ülést követően viszont az MKOSZ olyan nyilatkozatot tett, miszerint minden akadály elhárult az elől, hogy szerdán elinduljon a női NB I/A csoportos bajnokság – a Szeviép-Szeged az első körben a Vasas-Csatával mérkőzik a fővárosban. A szövetség úgy határozott, hogy a férfi és női első osztályú bajnokságot illetően az inflációt messze meghaladó 20 százalékkal megemeli a játékvezetők díjazását. A biztonsággal kapcsolatos követeléseket illetően is közeledni látszottak az álláspontok, nemcsak a nyugodt levonulást biztosítják majd a bíróknak, hanem szigorúbban fogják ellenőrizni a klubokat is, ugyanis ők utóbbiak felelnek a helyszínen lévő biztonsági szolgálat megszervezéséről. Hétfőn éjszaka napvilágot látott azonban a játékvezetők közleménye is, mely azt tartalmazza, hogy a szerdai női bajnoki rajt is a sztrájkolók nélkül zajlik majd, mivel "semmiféle megegyezése sem született". A sípmesterek szerint a biztonságuk szavatolása és az ehhez kapcsolódó kőkemény garanciák továbbra sincsenek megoldva, mint ahogy a B csoportos meccseken való komisszári jelenlétet sem állították vissza. Továbbá a díjemelés mértékét sem tartják kielégítőnek. A szeptember közepe óta tartó bírósztrájk idején szükség-játékvezetők vagy a két csapathoz tartozó szakemberek vezetik a találkozókat a férfi NB I/B csoportban, az ő nem kellő határozottságuk, felkészültségük komoly vitákra adott okot. Így volt ez a parázs hangulatú SZTE-Szedeák – Salgótarján meccsen is, melyet egy szegedi és egy tarjáni sportember dirigált, nem éppen a hazai publikum legnagyobb megelégedésére...