Műrepülés: Veres Zoltán uralja a három dimenziót

„Szegeden mindig fantasztikus repülni" - válaszolt kérdésemre Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok (képünkön), aki augusztus 19-én a Tisza-parti városban tartott lélegzetelállító légibemutatót, mely elvarázsolta az érdeklődő közönséget.

- Milyen volt ez az ünnepi szegedi repülés?

-

Maga a város és a környéke felülről is rendkívül szép, nagy élmény és megtiszteltetés volt egy ilyen szép helyszínen és ilyen körülmények között repülni.

- Hogyan fogalmazná meg, mit jelent a műrepülés?

- A műrepülő kihasználja a természet törvényeit. Ez a repülés egy szélsőséges ága vagy periférikus része. Maga a tevékenység az életösztönnel, illetve a repülő ösztönnel ellentétes, hiszen olyan helyzetekbe kényszerítjük a repülőgépet, amelyet normál repülés közben próbálunk elkerülni. Ez a „szakmai skizofrénia" adja gyakorlatilag a szépségét és egyben azt az élményt, hogy a repülőgép segítségével úgymond úrrá lehetünk a földi lét által behatárolt három dimenzión.

Átszellemült élmény

- Sok gyakorlást igényel?

- Ez egy nagyon hosszú folyamat, ahol először is elméleti megközelítés szükséges, illetve igen, rengeteg gyakorlással lehet elsajátítani a mozdulatokat, amivel biztonságosan el lehet jutni egy olyan szintre, ahol összetett manővereket is tud a pilóta végezni. Ha valaki türelmetlen, vagy nem kellő tisztelettel fordul a repülőgép, vagy a repülés szabályai felé, akkor ez esetleg rövid életutat eredményezhet. Amennyiben viszont végigjárja ezt a sok türelmet, kitartást és - mondhatni gyakorta - fizikai szenvedést igénylő utat, akkor eljut a repülés olyan szintjére, ami már valójában olyan átszellemült élmény, amely semmihez nem fogható.

- Elfőrdul még azért, hogy előbújik önből a félelem a levegőben?

- A műrepülés egyik fontos alapelve, hogy semmiféle félelem, illetve semmiféle bizonytalanság nem lehet része a vele összefüggő érzésvilágnak, hiszen amennyiben a félelem helyet kap a produkcióban, akkor az a határozatlansággal is együtt jár, és az semmiképpen sem vezet jóra! Tehát amikor felszáll az ember akár egy bemutatóra, akár versenyrepülésnél, akkor biztos készségszinten kell már lennie a tudásának. Egyébként nem lehetséges ilyen figurákat csinálni, ilyen földközeli repüléseket végrehajtani. Minden egyes pillanatban érezni kell, tudni kell a repülőgépnek a helyzetét, és százszázalékos biztonsággal uralni kell a technikát. Az uralás pedig nem a levegő törvényeinek megerőszakolását jelenti, hanem annak elfogadását és a gyakorlatba helyezését.

A repülés alfája és ómegája

- Ön a MALÉV-nél hivatásos pilótaként dolgozik. Hogyan párosul a repülés e két igen eltérő formája?

- Mindkettőt nevezhetjük hivatásnak, hiszen túlnyúlik mind a foglalkozás, mind pedig a hobbi fogalmán. Mindenképpen úgy gondolom, hogy ezek a repülés alfája és ómegája. A közforgalmi repülés csodálatos csapatmunka, ahol nagyon sokan dolgoznak azon, hogy egy járat biztonságosan elinduljon, a cél itt tehát a biztonság és az utaskomfort. Azon igyekszünk, hogy minél finomabb mozdulatokkal, minél jobban kikerülve az időjárási jelenségeket olyan kényelmet biztosítsunk az utasoknak, amelyek között élményként élhetik meg a repülést. Míg a műrepülésnél teljesen ellentétes a feladat, hiszen egyedül vagyok, és csak saját magam vagyok felelős a gép minden egyes dolgáért, értve ezalatt a műszaki részét vagy a jogi felelősséget, illetve magát a repülést is. Itt pontosan az extremitás és a limitek legszélső határainak a feltérképezése a lényeg, de azokon belül maradva természetesen. Elismerem, hogy első hallásra ez skizofrén dolognak tűnik, de azt hiszem, hogy érdekesen kiegészíti egymást a kettő. Az egyik segíti a másiknak a fejlődését, oda-vissza. Jobbá, magabiztosabbá tud válni az ember.

- Nem lehet ráunni arra, hogy folyton a levegőben van?

- Nem. Azt persze nem állítom, hogy még hajnalban is örömmel indulok dolgozni, de amikor már ott ül az ember a repülőgép fedélzetén, akkor másként látja ezt, akkor elragadja a feladat, és minden idegszálával arra koncentrál. A műrepülés pedig a repülés teljesen más műfaja, az egyfajta függőséghez hasonlít: alig várja az ember, hogy újra felszállhasson, és megküzdhessen a három dimenzióval és saját magával, hogy minél precízebben végre tudjon hajtani egy műrepülést.