Sport

Nyolc arany, öt karika, kétségek

Nyolc arany, öt karika, kétségek

2008. június 7., szombat
Nyolc arany, öt karika, kétségek

Fotók: Gémes Sándor

A magyar válogatott sikeres három napot zárt a Maty-éren: összesítésben 8 arany-, 7 ezüst- és 4 bronzéremmel fejezte be a szegedi kajak-kenu Mol Világkupát. Ami az olimpiai számokat illeti: az öt első hellyel alighanem Pekingben is elégedettek lennénk.

A június 5-7. között megrendezett kajak-kenu Mol Világkupa az egyik utolsó nagy erőpróbának számított a pekingi ötkarikás játékok előtt, ennek megfelelően roppant erős mezőny jött össze.

Vajda mesteri duplája

A magyarok számára a világkupa jelentette az első olimpiai válogatót: a tavalyi vb-n aranyérmett szerzett egységeink (

Kovács Katalin

, K-1 500 m,

Vajda Attila

, C-1 500 m,

Kozmann György-Kolonics György

, C-2 500 m) már itt biztosíthatták repülőjegyüket: ehhez "csupán" az első két hely valamelyikén kellette végezniük úgy, hogy hazai rivális nem előzi meg őket. Ez végül sikerült is, ám

elképzelhető, hogy további számokban sem folytatódik

az ötkarikás versenyfutás. Szegedi szempontból örömteli hír, hogy a balul sikerült Európa-bajnokság után újra ellenállhatatlan, 2007-es formájában versenyzett

a démászos Vajda Attila

. A Tisza-partiak olimpiai bronzérmes kenusa 500 és 1000 méteren is győzött, s így feltehetően mindkét távon ő képviseli a magyar színeket Pekingben. Maradva a kenusoknál: Kozmann és Kolonics

(felső képünkön a két Gyuri)

500 méteren kivívott ezüstje szintén

kínai indulást ért

, míg az 1000 méteren elért második hely egyelőre csak előnyt jelent számukra a szintén kiválóan küzdő Sáfrán testvéreket - folytatás következik a szegedi ob-n a hónap végén.

Előny Gyököséknél

Ami a kajakos fiúkat illeti, újra bebizonyosodott, hogy egyesben egyelőre nem vagyunk igazán versenyben az elittel, ám

Benkő

és

Vereckei

az olimpiára ettől még felszívhatja magát. Párosban

Kammerer

és

Kucsera

mindkét ötkarikás távon legyőzte az összes külföldi riválist, így - ha a szövetség támogatja a szövetségi kapitány javaslatát - ők is a kínai fővárosban érezhetik magukat, formájuk pedig több mint biztató az esztendő sporteseményéhez közeledve. Sajnos magyar négyes nem állhatott dobogóra tradicionális sikerszámunkban, 1000 méteren, ám a szegedieknek örömteli, hogy a démászos

Gyökös Lajos

sztókolta hajó az első válogatón elverte a Kammerer és Kucsera fémjelezte ellenfelet. Folytatás itt is a hó végén.

Triplázhat-e Kovács?

A legnagyobb várakozás

a kajakos hölgyek csatározásait előzte meg, hiszen minden fronton összecsaptak egymással

Fábiánné Rozsnyói Katalin

tanítványai, illetve a sikeredző csapatát elhagyó versenyzők. Nos, az első felvonás a

Sári Nándorhoz

távozók átütő sikerét hozta, s egy távon már nincs is lehetőség a visszavágásra. Kovács Katalin 500 méteren aratott győzelme - így

Benedek Dalma

megelőzése - után egyesben nem maradt több kérdés. Annál több fejtörést okozhat viszont a szakembereknek a páros és a négyes hajó összetétele.

Az egy év után újra összeülő

Janics Natasa

-Kovács Katalin

(alsó képünkön)

kettős legyőzte ugyan

Paksyt

és Benedeket, ám először maradt alul a németekkel szemben, s az ugyancsak Kovács és Janics irányította négyes is megverte a Fábiánné trenírozta egységet, ám a tavalyi esztendőben verhetetlennek bizonyuló német hajót ők sem tudták megelőzni. Úgy tűnik, a germánok profitálni tudnak a magyar belviszályokból.

A szakvezetés feladata lesz eldönteni,

a második válogatót követően adott esetben érdemes-e engedélyezni Kovács számára a mindhárom számban való rajthoz állást. A második olimpiai válogatót a június végi szegedi országos bajnokság jelenti majd. Jelen állás szerint a Démász-Szegedi VE három sportolója: Janics Natasa, Vajda Attila és Gyökös Lajos indulhat Pekingben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.