Becsület és tisztesség: ki látta őket?

Rakoncátlan osztály zsivaja töltötte meg a falusi fiúiskola tantermét, ahol a létszám okán összevont évfolyamok kisebb és nagyobb nebulói folytattak cserekereskedelmet olyan csecsebecsékkel, mint üveggolyók és csúzlik, papírrepülők, leszakadt gombok, még néhány biztosítótű is előkerült a nadrágzsebekből.

Az iskolapadok tetején helyet foglaló érett tárgyalópartnerek komoly eszmecserét folytattak az érték, ellenérték fogalmairól: a csúzli nem eladó a leszakadt gombért, de üveggolyóért már megfontolandó. Közben a papírrepülő- és gémkapocs-tulajdonosok apróka keze komoly kézszorítással pecsételte meg a sikeres üzleti lépést. Közben egy csalódott diák vette tudomásul, hogy a tárgyalás hevében elkövetett hirtelen mozdulatának köszönhetően kiborította a mögötte ülő tintatartóját, aminek tartalma érdekes alakzatokban folyt szét az enyhén meredek padfelületen, ma is beállhat a büntetősök közé. Tudniillik ez volt a szokás, a hét folyamán összegyűlt kisebb nagyobb csínytevések, ügyetlenségek rendezésére a pénteki osztályfőnöki órán került sor. Az ajtóban álló soros ügyeletes halk füttyszóval megfűszerezett heves balkar-lengetéssel jelezte, hogy a szigorú durva anyagú sötétszürke öltönybe öltözött tanító már befordult a folyosó végén, nyikorgó bőrtalpak vészes közelbe kerültek. Lázas sietség keretében pont került az előbb még végeláthatatlan tárgyalások végére, immáron az új gazdák zsebében lapultak a közel felbecsülhetetlen értékek. Az eheti büntetősök némileg kelletlenül, de tudva, hogy végzetüket nem kerülhetik el, kicammogtak a terem elejére, hogy szokásnak megfelelően az osztállyal szemben felálljanak egy rendezett sorban, ilyenkor rendszeresen elmarad az állandó tornaórai tülekedés a jobb helyekért, ugyanis itt olyan nem található. A magas, megtermett tanárember kemény léptekkel haladt el előttük, lehelyezte az osztálynaplót az asztalra, majd megfordult, és mértes kezével lekevert egy hatalmas pofont a legelső diáknak, majd nekilendült és egy huzamban pofozta végig a büszkén tűrő diákokat. Ám ez alkalommal, az osztály teljes megdöbbenésére valaki sírva fakadt, a sor legvégén álló fiúcska szipogott, majd szólalt meg bátortalanul: „Én kérem, nem követtem el semmit!” – „Akkor, fiam, minek álltál ide a sor végére?”- hangzott a dörgedelmes felelet. „Azért kérem, mert én vagyok a hetes.” Ez alkalommal a pofon nem az arcocskán csattant, de a hozzátartozó szívecske becsületén. A sokak által ma már cinikus megjegyzésekkel támadott tisztesség és becsület a versengő vagy épp kooperáló társdalomban egyre rugalmasabbnak tekintett fogalmakká nőtték ki magukat. Ugyanakkor mégis érezzük, amikor egy becsületbeli ügyről van szó vagy épp a becsületünkön esik csorba akár igaztalanul is. A becsület és a tisztesség annyiban feltétlenül hasonlít a bizalom fogalmához, hogy megtartani éppoly nehéz, és elveszíteni éppoly könnyű. Sohasem feledkezhetünk el arról sem, hogy ha egy harmadik személynek beszélünk valakiről, akkor véleményünk révén egy szemüveget helyezünk rá az emberről, és bár ha még nem is ismeri az adott személyt, ezen a szemüvegen keresztül fogja őt szemlélni. Ez a szemüveg pedig igencsak makacs fajta, minél rosszabb színben mutatja az adott embert, annál nehezebben kerül le. Továbbá adott a saját becsületünk kérdése is, az önbecsülés nem keverendő össze a büszkeséggel. Az önbecsülés saját tisztességünk fokmérője is lehet épp. Mit és hogyan teszünk, akkor, amikor azt valószínűsítjük, hogy ez „soha” nem fog kitudódni? Még mielőtt mások becsületét kérdőjelezzük meg, érdemes a saját tisztességünkre tekinteni: látjuk-e még? Összességében nem érdemes minden tükröt összetörni a házban, ajánlatos és költségkímélő meghagyni őket, hogy tisztán tekinthessünk beléjük minden adott nap reggelén. Kedves Olvasók, Önök miként látják, mi a személyes véleményük a becsület és tisztesség kérdéseiről, mit jelenthetnek a mai világban?