Orbán Viktor elindította az egymillió kézfogás napját +videó


Elszabadultak az indulatok péntek este, az esti tiszás rendezvény után a szétszéledő tömeg bemutatta, hogy mit is jelent a Magyar Péter által vágyott szeretetország. A színpadról még tovább hergelt tömeg rongált és gyújtogatott hazafelé menet, célpontjaik főleg a nemzeti oldalt képviselő politikusok kampányplakátjai voltak. A tetteik amellett, hogy bűncselekménynek minősülnek, jól meg is mutatják a tiszások politikához és politikusokhoz való hozzáállását - írja a Magyar Nemzet.
A tömegrendezvények után megszokott az, hogy az emberek felfokozott érzelmi állapotban vannak, de ahogy az Index videója is jól bemutatja, ezúttal tökéletesen célt ért a színpadról hergelő tiszás fellépők üzenete. A rongálás és gyújtogatás mellett már szinte el is törpül az a vulgáris, agresszív kiabálás és skandálás, ami lassan elengedhetetlen építőelemmé válik a Tisza Párt hívei között a szeretetország építése közben.
A megfelelő hangulat megteremtése természetesen a fellépők feladata volt, akik meg is tették, amit megköveteltek tőlük:
De már a koncert közben is látványos dolgokat művel Magyar Péter követőtábora. Ahogy a Magyar Nemzet korábban beszámolt róla, nem csak heremutogatás volt a színpadon, a tiszások a gyűlölködés mellett a közszeméremsértésben is élen járnak, ugyanis rendszeres volt a nyilvános vizelés, azonban a döbbenetes jelenetek sora ezzel nem ért véget.
A politikus úgy fogalmazott: az ellenzéki párt kampányzárója jól megmutatta, milyen országot képviselne a Tisza:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.