A vidék válaszolt: Orbán Viktor és a Békemenet megmutatta az erőviszonyokat


Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon tett közzé egy dokumentumot, amely állítólag a szeptember 20-án, a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett első Digitális Polgári Körök (DPK) találkozó költségvetését tartalmazza. Úgy fogalmazott, hogy a szerződést „egyenesen a Karmelitából fújta be az ablakon a szél”, és azt állította, hogy a rendezvényre közel 400 millió forintot költöttek közpénzből – emlékeztet a Mandiner.

A dokumentum szerint az előadók, például Radics Gigi 3 millió, Nagy Adri egymillió, valamint Pataky Attila, Demjén Ferenc, Oláh Gergő és Nagy Feró egyenként másfél millió forint honoráriumot kapott volna.
A lap szerint a valóság az, hogy
Radics Gigi ott sem volt a rendezvényen, és Nagy Adri szintén cáfolta, hogy részt vett volna, hozzátéve, elvi okokból sosem vállal fellépést politikai rendezvényen.
A rendezvényen részt vett Nagy Feró, aki a Telexnek nyilatkozva leszögezte, hogy nem lépett fel, és nem kapott pénzt a részvételéért sem. Fellépett azonban Pataki Attila, Demjén Ferenc és Oláh Gergő, ám ők teljesen ingyen.
Mint a Mandiner megjegyzi, a dokumentumban lévő hat névből hat kapcsán félrement a Magyar Péter által terjesztett fake news, amit ráadásul a balliberális média, például 24.hu, 444.hu és a HVG kritikátlanul átvett és terjesztett, pedig a rendezvény visszanézésével kiderült volna, hogy Magyar Péter valótlanságokat állít az érintett művészekről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.