Orbán Viktor: az olajblokád sem kényszeríti térdre a magyar gazdaságot +videó


A Magyar Nemzet értesülései szerint Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke pusztán önérdekből akadályozta meg, hogy egyéni jelöltjei a kampány során kiplakátolják magukat a közterületekre. Saját jelöltjeinek a kampányát is elgáncsolná a Tisza Párt elnöke annak érdekében, hogy a választásokig saját magán tartsa a fókuszt. A lap információi szerint Magyar Péter attól tart, hogy amennyiben a kampány hangsúlya a jelöltek személyére kerülne át, azzal csökkenne a saját láthatósága.

Egy, a Tisza Párt elnökségével együtt dolgozó informátor szerint Magyar Péter úgy véli, hogy a kampány középpontjában továbbra is neki kell maradnia.
Több egyeztetésen is jelen voltam, ahol Péter egyértelműen kijelentette, a jelölteknek teljesen a háttérben kell maradniuk, mert állítása szerint csak kárt tudnak okozni. Éppen ezért egy-két helyet kivéve táblája sem lesz a jelölteknek
– jelentette ki a forrásuk. Elmondta, a döntés nem impulzív lépés volt, a Tisza Párt elnöksége ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a plakátkampány a jelöltek számára aránytalanul nagy önálló mozgásteret biztosítana.
Drágának és feleslegesnek ítélték a plakátokat. A jelöltek jó része támogatta a plakátolást, ugyanakkor a válasz erre mindössze egy kövér nem volt, ami sok feszültséget okozott a Tisza vezetése és az egyéni jelöltek között
– emelte ki az informátor. Kijelentette, minden ilyen jellegű kérdésre Magyar Péter egyértelműen azt válaszolta, hogy ő a Tisza Párt arca, és ez nem fog változni.
A Magyar Nemzet nemrég arról is beszámolt, hogy tovább erősíti a központi irányítást a kampányban Magyar Péter. A lap információi szerint kizárólag a központilag jóváhagyott üzenetek hangozhatnak el – még akkor is, ha egy településen egészen más problémák égetők, mint amit a pártközpont kommunikációs paneleiben hangsúlyoznak.
Világos az utasítás. Nincsenek különutasok, nincs egyéni vállalás. Aki eltér a központi narratívától, az komoly következményekkel fog szembesülni
– fogalmazott a Tisza Párt elnökségével együtt dolgozó informátor. Állítása szerint a kampánycsapat részletes információkat küldött szét a jelölteknek, amely tételesen rögzíti, milyen témákról, szóhasználattal és hangsúlyokkal lehet beszélni.
A döntés különösen vidéken feltűnő. Egy kisvárosban például a jelölt nem tehet konkrét vállalásokat, csak a központi kampányhoz igazodva. Nem mehetnek bele helyi projektekbe, csak az elnökség engedélyével
– emelte ki a forrásuk. Hozzátette, mindez azért történt, mert a pártvezetés állítólag attól tart, hogy az eltérő hangok, a megalapozatlan vállalások támadási felületként szolgálhatnak a kampányban.
A központosítás mértéke a belső működésben is megmutatkozik. Az informátor szerint a közösségi médiás posztokat előzetesen egyeztetni kell, a vizuális elemeket és a hashtageket pedig központilag adják ki.
Még a fórumok plakátjaihoz is sablon jár
– jegyezte meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.