Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük, amit vállalunk


Orbán Viktor új videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette. A megszólalók között szerepelt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Matteo Salvini, Giorgia Meloni, Marine Le Pen, Alice Weidel, Andrej Babis, Alekszandar Vucsics, Herbert Kickl, valamint Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöke is – írja a Magyar Nemzet.

A magyar kormányfő nemzetközi elismertségét jelzi, hogy számos vezető nyilvános üzenetben fejezte ki támogatását.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kiemelkedő államférfiként méltatta Orbán Viktort.
Hangsúlyozta: a világnak hazaszerető, józan gondolkodású, stratégiai jövőképpel rendelkező, erős vezetőkre van szüksége, és a magyar kormányfő ilyen politikus. Az olasz politikából is több támogató üzenet érkezett. Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy pártja, a Liga teljes mellszélességgel a Fidesz mellett áll; Giorgia Meloni pedig a barátjának nevezte Orbán Viktort, és így fogalmazott:
Időnként lehetnek nézetkülönbségeink, de tudjuk, hogyan értsük meg egymást, mert magasabb értékek kötnek össze bennünket: a barátságunk, a tanítványaink iránti szeretetünk, valamint a nemzeteink közötti mély kötelék, amelyet közös örökségünk és gyönyörű zászlóink három színe egyesít.
Marine Le Pen szerint a magyarok egy kivételes intelligenciájú és kitartó vezetőre számíthatnak Orbán Viktor személyében.
A francia Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője támogatásáról biztosította a miniszterelnököt, és sok sikert kívánt a közelgő választáshoz. Így fogalmazott: „Önök is tudják, hogy a Nemzeti Tömörülést és a Fideszt összekötő kötelékek túlmutatnak a politikán. Ennyi év után a kölcsönös megbecsülést és tiszteletet még mélyebb kötelékek váltották fel: a bizalom, a szolidaritás, és mindenekelőtt a barátság és a testvériség.”
Alice Weidel, a német AfD vezetője hangsúlyozta:
Európa minden szuverenista politikusa Orbán Viktor győzelmét reméli.
A cseh miniszterelnök, Andrej Babis szerint Orbán Viktor valóban Európa egyik legfontosabb politikusa, aki minden helyzetben Magyarország és a magyar emberek érdekeit képviseli.
Üzenetében igaz magyarnak nevezte a miniszterelnököt, és arra figyelmeztetett: Európa túlélése közös ügy, amelyben kulcsszerepe van a nemzeti érdekek védelmének.
A szerb elnök, Alekszandar Vucsics bátor és tisztességes politikusként jellemezte a magyar miniszterelnököt.
Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke felidézte: Ausztriát és Magyarországot hosszú közös történelem és szoros barátság köti össze.
Az Európai Unió szintjén vállvetve haladunk a Patrióták Európáért szövetségében. Közösen küzdünk az Európai Unió megreformálásáért, azért, hogy visszatérjünk az erős nemzetállamok Európájához. Magyarország, élén Orbán Viktor miniszterelnökkel, ezek közé az erős nemzetállamok közé tartozik.
Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöke, volt lengyel kormányfő úgy fogalmazott: Orbán Viktor vezetésével Magyarország fontos pillére a biztonságnak a jelenlegi bizonytalan időkben. Hozzátette: „hisz abban, hogy a magyar hazafiak ereje hozzájárul a szuverén államok győzelméhez”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.