Történelmi pillanat: ezt jelenti Dolnald Trump meghívása
Haveri képnézegetés miniszterelnök-jelöltekkel
Egy fotó miatt kiáltott farkast a hazai ellenzék. A diplomáciai szokásokat láthatóan nem ismerik az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek.
Maduro venezuelai elnök elrablása apropóján a nyilvánosság ellenzéki fórumain nagy lelkesedéssel adtak közre egy – diplomácia protokoll szerint készült - képet arról, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter egy évekkel ezelőtti venezuelai útján találkozott és kezet fogott Maduróval. Mivel a találkozó oka, háttere láthatóan nem érdekelte az illetékes szerkesztőket és a volt illetve jelenlegi ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, a kép újraközlésének a választási kampány alatti politikai kellemetlenkedés lehet az indítéka.
A volt és jelenlegi ellenzéki miniszterelnök-jelölt hasonló szinten szólaltak meg
Mindez nem érdemelne figyelmet, ha két nagy formátumú politikai személyiség, a magyar ellenzék volt és jelenlegi miniszterelnök-jelöltje nem hasonló szinten és színvonalon szólaltak volna meg, hanem az ügy apropóján megvillantották volna külpolitikai vagy diplomáciai kvalitásaikat.
Azt mondani, hogy a magyar külügyminiszter a „haverjával” találkozott, nincs jelentősége, ha az csak egy médiamunkás, egy intézményvezető (diákhitel központ) vagy egy vidéki polgármester szájából hangzik el.
Minden látszat ellenére az utóbbit nem menti az, hogy csak volt miniszterelnök-jelölt, már nem az, mert megszólalásaival visszamenőleg is minősíti az általa kínált kormányzati alternatívát, másrészt aktív támogatója a jelenlegi miniszterelnök-jelöltnek.
Miniszterelnöknek jelentkezni politikai vállalkozás és nagy kihívás, mert kormányfőként – egyebek mellett – irányt kell szabni a külpolitikának és a diplomáciának, aminek része a külpolitikai események és történések értékelése is. A kicsinyes és alacsony színvonalon kivitelezett szurkapiszkák igen rossz benyomást keltenek egy miniszterelnök-jelölt külpolitikai ismereteiről, tájékozottságáról, külpolitikát értékelő és „csináló” képességeiről, és mindösszesen arról, hogy mi várható (lett volna) el tőle, ha kezébe kerül a kormánykerék. Az érthetőség kedvéért a továbbiakban olyan képeket mutatok, amelyeken még csak nem is külügyminiszterek, hanem demokrata államfők és kormányfők találkoznak diktátorokkal.
A volt és jelenlegi ellenzéki miniszterelnök-jelöltekre tekintettel ne érdekeljen minket a találkozók oka és háttere, és egyszerűen csak gondoljunk annyit, hogy szimplán „haveri” összejövetelekbe nyerünk betekintést.
Barack Obama találkozói
Ha a magyar külügyminisztert Maduróval próbáljuk denunciálni, az első kép szóljon arról, hogy Barack Obama amerikai elnök nyújt haveri kezet a venezuelai diktátornak, amit az láthatóan örömmel fogad.
Maradjunk venezuelai kontextusban. A második képen Obamát Maduro elődjével, Hugo Chavezzel látjuk haveri örömködés közepette.
Obama elnöknek a kubai kommunista diktatúrában is volt haverja Raul Castro elnök személyében, aki Fidel Castro öccse és utóda volt.
Obama nem vetette meg az afrikai diktátorokat sem, ha haverkodni szottyant kedve. A líbiai diktátorral, Kadhafival is volt összeröffenése.
Ő Obiang Teodoro Nguema Mbasogo, aki 1979-ben egy véres katonai puccsal került hatalomra Egyenlítői Guineaban.
Itt Paul Biya diktátor elnökkel alkot haveri kört, aki 1982 óta uralja Kamerunt, és akit a világ húsz legszörnyűbb zsarnoka között tartanak számon.
A haverkodásból nem maradhatott ki Yahya Jammeh gambiai elnök diktátor sem.
Obama pajtásai közé tartozott Gurbanguly Berdimuhammedov türkmén elnök diktátor is.
Az amerikai elnök nem csak távoli egzotikus diktátorok körében érezte jól magát. Nem vetette meg az „utolsó európai diktátor”, Lukasenka belorusz elnök társaságát sem.
Európai demokraták találkozói
De ne legyünk egyoldalúak, és kifejezetten a magyar miniszterelnök-jelöltek kedvéért lássunk példát jobboldali konzervatív demokraták haverkodására is. Margaret Thatcher brit miniszterelnök minden politikai ok nélkül bratyizott Augusto Pinochet chilei diktátorral, annak hatalma teljében és nyugdíjba vonulása után egyaránt.
Margaret Thatcher volt olyan különc, hogy a magyar kommunista diktátorral, Kádár Jánossal is volt kedve múlatni a ráérős idejét.
Ám a politikamentes haverkodás alfája és ómegája Kanada liberális miniszterelnökének, Pierre Trudeaunak a nevéhez fűződik, aki a kubai kommunista diktatúrába tett családi látogatása során – írd és mondd - életre szóló barátságot kötött Fidel Castro diktátorral. A képek önmagukért beszélnek…
A liberális miniszterelnök és a kommunista diktátor közötti politikamentes barátság olyan mély volt, hogy Castro személyesen vett részt Trudeau temetésén.
A Trudeau család és a Castro család közötti haverság a diktátor halála után is megmaradt. Pierre Trudeau fia, Justin Trudeau is Kubában járt Kanada szintén liberális miniszterelnökeként, és Castro öccsétől, Raul Castrótól egy őszintén nagy öleléssel búcsúzott el.
Justin Trudeaura olyan mély hatással volt a kubai diktátor, hogy Castro halála után botrányos nyilatkozatban búcsúzott tőle. A liberális miniszterelnök „mély szomorúságát” fejezte ki Castro halála miatt, akit olyan kimagasló vezetőnek nevezett, aki majdnem fél évszázadon át „szolgálta népét”.
A legendás forradalmár és szónok, Castro úr jelentős fejlesztéseket hajtott végre szigetországa oktatásában és egészségügyében (…) Castro úr támogatói és ellenzői egyaránt elismerték óriási elkötelezettségét és szeretetét a kubai nép iránt, akik mély és tartós vonzalmat éreztek az 'el Comandante' iránt
– mondta a miniszterelnök.
Azt is tudatta a világgal, hogy tudja, hogy apja nagyon büszke volt arra, hogy a barátjának nevezhette, és hogy neki lehetősége volt találkozni Fidellel, amikor az apja elhunyt. Az is nagy megtiszteltetés volt számára, hogy a legutóbbi kubai látogatásom során találkozhatott a diktátor három fiával és testvérével, Raúl Castro elnökkel
Lehet überelni
Erről a politikailag korrekt haverizmusról azt gondolhatnánk, hogy nem lehet überelni. Pedig igen. Az alábbi képeken olyan európai politikusnőket látunk, akik haveri kiruccanást tettek a diktatórikus iráni teokráciában, és a haverjaik meg a buli kedvéért örömmel öltöttek magukra muszlim fejkendőt, hidzsabot.
A képen az látható, amint egy politikamentes szerepjáték keretében pajkos mosollyal az arcukon teszik tiszteletüket Hassan Rouhani iráni elnöknél.
A férfi, aki a turbános autokrata mellett áll, nem Szijjártó Péter, és az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek a fejkendős nők egyikében sem ismerhetik fel Novák Katalint, Varga Juditot, Szentkirályi Alexandrát, Gál Kingát vagy Koncz Zsófiát, de még Farkas Éva Erzsébetet sem.
A lefegyverző igazság az, hogy – biztonsági övet becsatolni! – a képen a magát a világ első feminista kormányának nevező svéd kormány női tagjai láthatók, akik az általuk definiált svéd gazdasági érdekek érvényesítésére hivatalos tárgyalásokat folytattak Iránban.
Az esemény pikantériája, hogy az egyébként balliberális (zöld-szociáldemokrata) küldöttségnek tagja volt Ann Linde kereskedelmi miniszter is, aki utóbb már külügyminiszterként „feminista külpolitikát” hirdetett meg.
A Svéd Királyság kereskedelmi minisztere pontosan azt csinálta Iránban, amit a Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Venezuelában, és aminek belátásához a magyar külpolitika irányítására is vállalkozó miniszterelnök-jelöltek a jelek szerint nem képesek szintet lépni: gazdasági és kereskedelmi tárgyalásokat folytatott. Az utolsó képen az látható, amint Ann Linde kereskedelmi megállapodást köt iráni partnerével.
További híreink:
