
Magyarország maga szeretné eldönteni, kivel akar együtt élni. Orbán Viktor elmondta, mi a legfontosabb európai érték.

A politikai és kormányzati rendszernek a szabadságra kell épülnie, és Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amelyet Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott szombaton. Beszélt arról is, hogy az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont "a béke embere".

A miniszterelnök úgy vélte, Brüsszel meg akarja változtatni a kormányt Magyarországon, és kijelentette: Magyarország szeretné megreformálni az EU-t, de soha nem fogja elhagyni, hiszen a nyugati keresztény kultúra része.
A legfontosabb európai értéknek a miniszterelnök a nemzeti szuverenitást nevezte.
Meg kell találni azt a rendszert, amelyben az EU-tagországok a legjobban együtt tudnak működni, mert a jelenlegi nem működik. El kell érni a hatalmi struktúra átalakulását, és ebben szerinte vezető szerepet kell játszaniuk a patriótáknak. Orbán Viktor csalódásnak nevezte, hogy Európa tönkreteszi saját versenyképességét.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz a legfontosabb téma a magyar választási kampányban, szintén azt válaszolta: a szuverenitás. Hozzátette, hogy az általa vezetett modern keresztény kormány kihívóit Brüsszelben finanszírozzák.
A migrációról szólva Orbán Viktor kifejtette, hogy Magyarország maga szeretné eldönteni, kiket enged be, kivel akar együtt élni.
„Ha nem keresztényeket engednek be nagy számban egy keresztény országba, az hatással van a demokráciára is” – emelte ki.
Magyarország megállította az illegális migrációt, és ezért Brüsszel még meg is büntette
– emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy Magyarországon is vannak vendégmunkások.
Az ukrajnai háborúról úgy vélekedett, hogy "nagyon közel vagyunk a békéhez". Ehhez elsősorban egységes transzatlanti álláspontra lenne szükség – tette hozzá. A miniszterelnök irreálisnak nevezte, hogy az EU hatalmas összegekkel támogat egy olyan országot, amely nem fogja megnyerni a háborút, miközben ott magas szintű a korrupció, és – jegyezte meg – mindemellett nincs pénz az uniós versenyképesség növelésére.
Ha Európa közös álláspontra jutna az amerikaiakkal, az megkönnyítené a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokat is
– vélekedett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.