
A számok egyértelműek. Orbán Viktor népszerűsége a kormánypártiakon túl is nyúlik.

Orbán Viktor egyértelműen népszerűbb Magyar Péternél – derül ki a Real-Pr 93 legfrissebb közvélemény-kutatásából. A Tisza Párt szavazóinak egynegyede nem szimpatizál a Tisza-vezérrel.

A Tisza szavazóinak csupán 75 százaléka tekinti szimpatikusnak saját pártjának elnökét, a Fidesz-tábor viszont egységesen sorakozik fel Orbán Viktor mögött. A felmérés szerint a teljes lakosság körében Orbán Viktor 43 százalék számára szimpatikus, Magyar Pétert pedig egyharmadnál is kevesebben (32 százalék) tartják szimpatikusnak.
Elutasítottságban fordított a helyzet, a Tisza Párt elnökét a magyarok közel fele (48 százalék) elutasítja, a kormányfő esetében ez az arány 44 százalék.
Magyar Péter ugyanakkor a saját táborában sem örvend teljes népszerűségnek, hiszen a Tisza szavazóinak 75 százaléka számára szimpatikus saját pártjának vezetője.
A Fidesz táborában ezzel szemben gyakorlatilag egyöntetű (95 százalék) Orbán Viktor népszerűsége, sőt a kormánypártiakon túl is nyúlik a miniszterelnökkel szimpatizálók köre.
Budapesten mindkét pártelnöknek hasonló a népszerűsége: 36–36 százalék, a fővároson kívül azonban az országos átlagnál is nagyobb a különbség Orbán Viktor javára.
A közvélemény-kutatás rámutat: Magyar Péter többszöri országjárással sem tudta maga mellé állítani a vidéket, a vidéki Magyarország fele elutasítja, 49 százalék egyáltalán nem szimpatizál vele. Így az sem meglepő, hogy vidéken Orbán Viktor jóval népszerűbb a Tisza-elnöknél, 44 százalék szimpatizál a miniszterelnökkel és mindössze 31 százalék Magyar Péterrel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.