Magyar Péter teljes kontrollt akar, a potenciális jelöltek pedig sorra visszalépnek. A Tisza Párt válságban lehet.
A Tisza Párt jelöltállítási folyamata komoly akadályokba ütközött – állítja a Magyar Nemzetnek nyilatkozó, a párt működését jól ismerő forrás. Az informátor szerint a probléma gyökere, hogy Magyar Péter az EP-választások óta nem foglalkozott érdemben a pártépítéssel, így most se szervezet, se felkészült jelöltgárda nincs mögötte.
A forrás szerint a Tisza-szigetek aktivistái lelkesek, de nem alkalmasak pártszerű működésre, és nő a feszültség köztük és a pártvezetés között. Mint fogalmazott: „a szigetek dolgoznak, Magyar Péter pedig learatja a babérokat.”
A jelöltállítás során is hasonló minta rajzolódott ki: sok potenciálisan jó jelölt azért lépett vissza, mert megértette, hogy a kampányban minden Magyar Péteren keresztül történik. Egyetlen plakát, mozdulat vagy nyilatkozat sem történhet nélküle, és aki „rosszul viselkedik”, azt lecserélhetik.
A megmaradt indulókról a forrás lesújtóan nyilatkozott: „olyanok, akiket én is inkább rejtegetnék.” Az állítás szerint a hivatalosan kommunikált „Nemzet Hangja” kampány mögött valójában kétségbeesett jelöltkeresés zajlik.
Végül az előválasztások kapcsán is felmerült a manipuláció gyanúja: noha minden körzetben három jelölt közül lehet majd választani, a folyamat úgy van felépítve, hogy a Magyar Péter által favorizált személy jusson győzelemre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.