A magyar miniszterelnök egy hétfői keltezésű levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését, kiemelve, hogy az ország 2015 óta több mint egymillió illegális migráns belépését akadályozta meg, mégis napi egymillió eurós bírságot kap Brüsszeltől. Orbán Viktor konkrét kérést is megfogalmazott a bizottsági elnök felé – írja a Magyar Nemzet.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a minap Oroszországgal és Belorussziával határos tagállamokat érintő körútja során Lengyelországba is ellátogatott. A látogatás egyik állomása az ország északkeleti részén, a belarusz határnál található Krynki volt, ahol Von der Leyen a határkerítést is megtekintette. „A lengyel–belarusz határra tett látogatásom az európai szolidaritás megnyilvánulása volt. Egy erős Lengyelország és egy erős Európa, amely őrzi határainkat és véd minden európait. Üzenetünk egyértelmű. És Belorusszia, valamint a régió többi szereplője is figyelembe veszi azt” – írta akkor közösségi oldalán.
Az Európai Bizottság elnöke akkor azt is elmondta, hogy felgyorsítják a SAFE (Security Action for Europe) uniós védelmi hitelprogramot, melyben 150 milliárd eurót mozgósítanak a tagállamoknak többek között a védelem és a fegyveripar fejlesztésére.
Az Index információi szerint a lengyelországi sajtótájékoztatón elhangzottakat követően Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt Ursula von der Leyennek. Az hírportál szerint a miniszterelnök levelében elismerően fogadta Von der Leyen korábbi kijelentését: „érdeklődéssel olvastam a Lengyelországban tett nyilatkozatát, miszerint az Európai Unió külső határainak védelmét biztosító fizikai akadályok közös felelősség” – írja levelében.
Magyarország az elmúlt tíz évben a schengeni térség jelentős határszakaszát védte, kizárólag a nemzeti költségvetésünkből finanszírozva. Magyarország ismételten kérte ezen kiadások megtérítését az Európai Bizottságtól. Azonban politikai vagy pénzügyi támogatás helyett Magyarország csak folyamatos kritikával találkozott, és példátlan, napi 1 millió eurós pénzügyi bírság megfizetésére kötelezték
– írta Orbán Viktor.
Az Index úgy tudja, a miniszterelnök levelében büszkén hivatkozik Magyarország határvédelmi eredményeire, szerinte „2015 óta megelőztük több mint egymillió illegális migráns belépését az EU területére, köszönhetően a robusztus magyar határvédelmi rendszernek”. A levélben kifejti:
Magyarország ugyanazt az elismerést és pénzügyi támogatást várja ezen eredményért, mint más tagállamok.
Megjegyzi, hogy „számos, nagy migrációs nyomással sújtott határ menti tagállam döntött úgy, hogy fizikai akadályokat épít külső határai mentén nemzeti biztonságuk és polgáraik biztonságának védelme érdekében”.
A magyar miniszterelnök levelében jelezte: „a migráció eszközként való felhasználása valós fenyegetést jelent az EU biztonságára. A felhasználás azonban nem állami szereplők által is elkövetett, mint például szervezett bűnözői csoportok embercsempészei, akiknek kapcsolataik vannak terrorista szervezetekkel és tudatosan vagy nem tudatosan NGO-k támogatják őket, amelyek arra törekednek, hogy illegális migránsok tömegeit juttassák be a schengeni térségbe a nyugat-balkáni útvonalon keresztül” – fogalmaz levelében a miniszterelnök, aki figyelmeztető hangon ír a jövőbeli kihívásokról:
A legfrissebb előrejelzések szerint bármikor milliónyi potenciális migráns indulhat útnak Afrikából.
A levél végén a miniszterelnök konkrét kérést fogalmaz meg, amelyben
sürgeti az Európai Bizottságot, hogy nyújtson pénzügyi segítséget a határ menti tagállamoknak minden diszkrimináció nélkül.
Zárásként hangsúlyozza: „Magyarország továbbra is elkötelezett az európai szolidaritás mellett és folytatja a küzdelmet a közös európai értékekért a schengeni határ és polgáraink biztonságának védelmével.”
A levél másolatát információink szerint az Európai Tanács minden tagjának megküldték, ami jelzi, hogy Orbán Viktor szélesebb európai nyilvánosság előtt kívánja felvetetni a kérdést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.