Orbán Viktor Balatonfüreden: A Tisza-adó bevezetése Brüsszel terve

A kormány szerint Brüsszel háborús terveit a magyarok pénzéből fizetnék. Orbán Viktor kijelentette: Magyarország a béke pártján áll.

A balatonfüredi frakcióülésen a miniszterelnök kijelölte az őszi politikai feladatokat. Orbán Viktor szerint a Tisza-adó mögött brüsszeli háborús finanszírozás áll.

A Fidesz–KDNP hagyományos balatonfüredi frakcióülésén mondott parlamenti évadnyitó beszédet Orbán Viktor miniszterelnök. A Magyar Nemzet értesülései szerint a zártkörű eseményen elhangzott helyzetértékelésben a kormányfő egyértelművé tette: a mögöttünk álló nyarat a kormánypártok nyerték meg, ám az őszi politikai szezonban jelentős kihívások várnak a kormányra és a képviselőcsoport tagjaira. Kiemelte: a választásokat megelőző hónapokban különösen fontos, hogy a kormánypártok egységesen képviseljék a magyar emberek érdekeit.
A miniszterelnök felsorolta az elmúlt időszak eredményeit, kiemelve az átlagbér és a minimálbér növekedését, valamint a reálbérek emelkedését. Mint mondta, a családok egyre nagyobb mozgástérrel gazdálkodhatnak, az Otthon Start program pedig elindult, és már most nagy népszerűségnek örvend.
A fix 3 százalékos lakáshitelről úgy fogalmazott: még rengeteg munka van, hogy minden jogosulthoz eljusson, de a cél világos: minél több fiatal jusson saját otthonhoz.
Orbán Viktor a családokat segítő intézkedések közé sorolta az adókedvezményeket is: a többgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége ősszel tovább bővül, és emellett a nyugdíjasok támogatása is kiemelt figyelmet kap. Az élelmiszer-utalványok kézbesítése folyamatban van, és további intézkedések is várhatók a nyugdíjasok védelmében.
A kormányfő ugyanakkor világossá tette: veszélyek is leselkednek hazánkra. Legfőképpen azok, amelyek Brüsszel irányából érkeznek. A Tisza Párt terveit leleplező felvételek után Orbán Viktor szerint egyértelművé vált, hogy „a Tisza-adó” néven emlegetett tervezett adóemelés a brüsszeli elvárások kiszolgálását szolgálja.
Szerinte ezzel a magyar emberek pénzéből finanszíroznák Ukrajna háborús támogatását és az európai elit geopolitikai céljait.
Magyarország a béke pártján áll, mondta, hozzátéve, hogy Ukrajna uniós csatlakozása hazánk számára elfogadhatatlan, mert beláthatatlan következményekkel járna. A kormány ezért továbbra is blokkolni fogja a csatlakozási tárgyalások megkezdését.
A miniszterelnök zárásként hangsúlyozta: Brüsszel kormányváltást akar elérni Magyarországon, hogy áttörje a magyar ellenállást. Ezért minden képviselő munkájára szükség lesz a következő hónapokban is, zárta beszédét.
