A homokhátsági falvak összesen közel 80 millió forintot nyertek el. Háromszoros forrásemelkedés a Magyar Falu Programban.
Jelentős állami forráshoz jutottak a térség kistelepülései. A Magyar Falu Program keretében az út, járda és gyalogos átkelőhely építésére vagy felújítására közel 80 millió forint érkezik a homokhátsági és a Szeged melletti, tiszántúli falvakba, amely több mint háromszorosa a tavalyi összegnek.
Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője a napokban jelentette be, hogy a Magyar Falu Program révén 79,6 millió forint jut a választókerületében lévő nyolc falu útjainak, járdáinak és gyalogátkelőhelyeinek építésére és felújítására. A Magyar Falu Program révén a legtöbb forrás ebben a pályázati kategóriában Ruzsára érkezik, több mint 20 millió forint. Zsombóra 15 millió, Deszkre és Forráskútra 10-10 millió, Ásotthalomra 9 millió, Tiszaszigetre 5,4 millió, Zákányszékre és Újszentivánra pedig 5-5 millió forint.
Az 5000 fő alatti településeket segítő programban eddig is különböző kategóriákban lehetett pályázni, az idei bejelentés azért is kiemelkedő, mert a térségünkbe kizárólag útfelújításra közel annyi forrás jut 2025-ben, mint amennyi a korábbi két évben az önkormányzatokat segítő összes programra együttesen. A 2023-2024-es keretekből az útfelújításokon kívül többek között Deszk polgármesteri hivatalának felújítását fedezték, Zákányszék temetőjének fejlesztését és Forráskút eszközbeszerzéseit is.
A korábbi évekkel ellentétben idén nem csak önkormányzati tulajdonú ingatlanok fejlesztésére, infrastruktúra-fejlesztésekre és önkormányzati feladatokhoz kapcsolódó eszközök beszerzésére van lehetőség támogatást igényelni, hanem a közvilágítás korszerűsítésére és templomfelújításra is külön keret nyílt.
Noha a többi pályázatban még nem született eredmény, már most biztossá vált, hogy a térségünk falvai jelentősen több forráshoz jutnak az idei évben. Mihálffy Béla bejegyzésében gratulált a települések sikeres pályázataihoz, és kiemelte, folytatják a magyar vidék fejlesztését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.