Csütörtök hajnalban orosz rakéták csapódtak be több ukrán városban, köztük Kárpátalja területén is. A munkácsi támadásról Orbán Viktor a közösségi oldalán írt, kiemelve, hogy Magyarország készen állt a sebesültek fogadására.
Csütörtök hajnalban orosz rakétatámadás érte a kárpátaljai Munkácsot, amelynek következtében legalább tizenkét ember megsérült. A találat egy helyi vállalat területén okozott komoly károkat és tüzet. A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy lehetőség szerint ne hagyják el otthonaikat, és zárják be az ablakokat – írja a Magyar Nemzet.
Orbán Viktor a közösségi oldalán azt írta:
A mai kormányülésen áttekintettük a Munkácsot ért orosz rakétatámadás következményeit. Utasítottam a belügyminisztert, hogy készítse fel a debreceni és nyíregyházi kórházat a sebesültek fogadására. Hála Istennek nem volt rá szükség.
Hozzátette, hogy Szijjártó Péter egyeztetett a kárpátaljai magyarok képviselőivel, akiknek a magyar kormány szintén felajánlotta a segítséget.
A munkácsi városi tanács közlése szerint a sérültek közül tíz embert mentőautókkal szállítottak a Szent Márton Kórházba, ketten pedig önállóan fordultak orvoshoz.
Öt embert kórházban tartottak, egyiküket azonnal az ungvári megyei kórházba vitték. Az orvosok valamennyi érintett állapotát stabilnak minősítették.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a háborús helyzetben minden segítséget meg kell adni a Kárpátalján élő magyar közösségnek is. „
A béke irányába tett erőfeszítéseket, és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell. Csak a béke!
– fogalmazott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.