Magyar Péter kiakadt, miután fény derült a Tisza-adó tervére

Belső zűrzavar, elszólások, tagadás: a Tisza-adó terve megingatta Magyar Péter pártját. Már nyilatkozni sem szabad a Tiszásoknak.

„Ennyire nem lehetünk ostobák. Még Gyurcsány is legalább a választás után mondta el az őszödi beszédét, de mi már előtte!" – fakadt ki Magyar Péter Deák Dániel forrásai szerint, miután kiderült: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja egy részletes, személyijövedelemadó-emelést tartalmazó programon dolgozott - írta meg a Magyar Nemzet.

A válsághelyzetet az váltotta ki, hogy Tarr Zoltán, a párt egyik zárt fórumán elismerte a terv létezését, és egyértelművé tette: a választások után bevezetnék, addig viszont titokban tartják. Ez a „csúsztatásos stratégia” nemcsak a párton belül, de a közvéleményben is súlyos bizalomvesztést okozott.
A botrány nyomán a pártvezető tagadásba menekült, és szokatlanul ideges kommunikációval próbálta elhárítani a vádakat. Deák Dániel elemző szerint azonban a szivárgások hitelességét nem lehet megkérdőjelezni: a híek szerint a gazdasági munkacsoport programját olyan ismert közgazdászok is véleményezték, mint Bod Péter Ákos vagy a volt fideszes államtitkár, Kármán András.
Közben a baloldali sajtó – a 24.hu és a Telex – igyekezett relativizálni a botrányt, ám a beszámolók jellemzően kihagyták a legfontosabb neveket: Tarr Zoltán és Dálnoki Áron, egyszerűen nem szerepeltek a cikkekben.
A Deák Dániel szerint ez is arra utal, hogy a Tisza Párt és a balliberális sajtó között szoros összefonódás van, amely nem hagy teret valódi kritikának.
Az elemző forrásai szerint a kárenyhítés részeként Magyar Péter párton belül teljes információs zárlatot rendelt el: minden nyilatkozatot megtiltott, hogy a botrány ne terebélyesedjen tovább.
Deák Dániel úgy látja, hogy a következő lépés egy, a közvélemény manipulálását célzó kutatás lesz: a párt állítólag már megrendelte a Mediántól azt a felmérést, amely várhatóan a következő héten készül el, és amelynek célja a választók megnyugtatása, nem pedig a valós közvélemény feltérképezése.
A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.
