Hamis Digitális Polgári Kör Facebook-oldalakkal próbálják megtéveszteni a választókat – Kocsis Máté és Mihálffy Béla is óvatosságra int.
Az, hogy az Orbán Viktor által Tusnádfürdőn útjára indított Digitális Polgári Körök mozgalom teljes és átütő sikert aratott, nemcsak a több tízezres csatlakozói létszámmal mérhető. A baloldali sajtó és politikusok hisztérikus reakciója is bizonyítja: valami erőset talált el a jobboldal.
A megszokott recept ismét beindult: a baloldali sajtó sivalkodik, a Tisza Párt hívei gúnyolódnak, miközben a jól ismert külföldről finanszírozott hálózatok igyekeznek lejáratni a frissen létrehozott közösséget. Ám ezúttal nem érték be ennyivel – rátettek még egy lapáttal.
Mint az a kereskedelemben is lenni szokott: amit hamisítanak, az érték. Vasárnap Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte: még el sem indult hivatalosan a Zebra digitális polgári kör, máris megjelentek a megtévesztő, másolt oldalak a közösségi médiában. „Fröcsögve” vetették rá magukat a tiszás aktivisták, akik pillanatok alatt létrehozták a hamisított verziókat, félrevezető tartalmakkal.
Kocsis világossá tette: egyelőre senki ne csatlakozzon semmilyen Zebra néven futó oldalhoz, az eredeti elindítását ő maga fogja bejelenteni.
Nem csak országosan, hanem helyben, Szegeden is megjelent a jelenség. Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője a Pálfy Digitális Kör oldalán hívta fel a figyelmet a veszélyre: több ál-Digitális Polgári Kör nevével visszaélő Facebook-oldal és csoport is létrejött, ahol álhírekkel és kitalált idézetekkel próbálják megtéveszteni a választókat – különösen a miniszterelnök személyét és a választókerületi eseményeket érintve.
A képviselő szerint is kulcsfontosságú, hogy csak hiteles, a konzervatív szellemiséget valóban képviselő közösségekhez csatlakozzanak az érdeklődők.
A figyelmeztetés nem alaptalan: szerkesztőségünk is percek alatt talált több gyanús profilt és csoportot, amelyek igyekeznek hitelteleníteni a Digitális Polgári Köröket.
A Digitális Polgári Kör célja, hogy egy olyan online közösség jöjjön létre, ahol kizárólag azok kapnak helyet, akik elutasítják az álhíreket, a woke-ideológiát, a külföldi nyomásgyakorlást és a liberális kettős beszédet. Kocsis szavai szerint: nincs helye gyűlölködő bérkommentelőknek, névtelen jelölteknek és brüsszeli lobbistáknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.