Egészségügyi ellátás: a valóság felülmúlja a szóbeszédet
Egészségügyi ellátás: a valóság jobb, mint a szóbeszéd
A közbeszédben gyakran uralkodik az a kép, hogy a magyar egészségügyi ellátás hozzáférése gyenge és a várólisták hosszúak. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja az Index hírportálon megjelent véleménycikkében azonban OECD- és WHO-adatokkal cáfolja ezt: számos mutatóban jobban állunk, mint sok nyugat-európai ország. Szerinte a valódi problémát nem a hozzáférés, hanem az alacsony szűrési részvétel és a hiányos prevenció jelenti.
Az egészségügyi ellátás szerepe az egészségben eltöltött évek növelésében mindössze 10–20 százalék. A genetika és a környezet 20-20, az életmód pedig 40–50 százalékban határozza meg életkilátásainkat. Magyarországon rendelkezésre áll a teljes szűrési infrastruktúra – mammográfia, tüdőszűrés, méhnyakrák-szűrés, kardiológiai vizsgálatok –, ám a részvétel messze elmarad az OECD-átlagtól.
Szűrések és prevenció: a valódi egészségnyereség kulcsa
Fendler szerint az ingyenes szűrések igénybevételének növelése egyszerre javítaná a lakosság egészségi állapotát és csökkentené az egészségügyi ellátás terheit. Más országokban a biztosítási díj a szűrési részvételtől is függ, így anyagilag is ösztönzik a lakosságot. Magyarországon a szűrések elmulasztásához kapcsolt, csekély mértékű egészségbiztosítási díjemelés jelentős előrelépést hozhatna.
A számok figyelmeztetőek: nálunk az 50–69 éves nők 30%-a vesz részt mammográfián, míg Skandináviában 80% fölött. Vastagbélrák-szűrésre csupán 3% jár el, szemben az OECD-átlag 44%-ával. Eközben magas a dohányzási arány, az alkoholfogyasztás és a túlsúly, ami növeli a keringési és daganatos betegségek kockázatát.
Hozzáférés és finanszírozás: nemzetközi összevetés
Az orvos-beteg találkozások száma Magyarországon 9,5 évente, az OECD-átlag 6. A műtéti várólisták sok esetben rövidebbek, mint például Norvégiában vagy Angliában. A magyar egészségügyi ellátás a GDP-arányos alacsony költés ellenére számos területen átlag feletti teljesítményt nyújt.
A finanszírozás azonban szerény: a munkavállalók jövedelmük 7%-át, a munkáltatók 1,3%-át fizetik egészségbiztosításra – ez jóval alacsonyabb, mint a V4-országokban vagy Nyugat-Európában. Fendler szerint elfogadható, hogy a gyorsabb vagy kényelmesebb ellátásért többen pluszban fizessenek, de ezt biztosítói rendszerben, minőségbiztosítással kellene megvalósítani.
