Politika

Nem veszik napirendre Magyar Péter meghallgatását

Nem veszik napirendre Magyar Péter meghallgatását

2025. június 3., kedd
Nem veszik napirendre Magyar Péter meghallgatását

Szerdán, vagyis holnap tárgyalja Magyar Péter telefonlopásos ügyét az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága, ám a Tisza Párt elnökének meghallgatását nem veszi napirendre a testület – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ügy így egyértelműen tovább húzódik, ami a néppárti-tiszás taktika része. Vagyis Brüsszelben továbbra is biztosítják, hogy Magyar Péternek ne kelljen lopásért bíróság elé állnia.

Fotó: Bodnár Boglárka

 

A Magyar Nemzet már korábban is beszámolt arról, hogy Brüsszel minden eszközt bevet a Tisza Párt elnöke védelme érdekében. Közöltük azt is, egy sor bizonyítékunk van arra, hogy a testület már olyan ügyeket is végigtárgyalt, amelyek később érkeztek, mint a Magyarra vonatkozó kérelmek.

Mindemellett az is Magyar Péter ügyének feltűnő késleltetését bizonyítja, hogy öt olyan ügyről van tudomásunk, ahol a bizottsági előadókat 2024. október 10-én jelölték ki, és máris felfüggesztették az érintettek mentelmi jogát. A Tisza Párt képviselője esetén a rapportőr kijelölésére 2024. november 18-án került sor, de az Európai Parlament Igazságügyi Bizottságában egyelőre még a meghallgatását sem sikerült megszervezniük. Csak ezt követhetné egy bizottsági, majd egy plenáris szavazás arról, hogy kiadják-e a politikus mentelmi jogát.

Összefoglalva, egy sor példa bizonyítja, hogy Magyar Péter büntetőügye annyira kellemetlen a Manfred Weber vezette brüsszeli elitnek, hogy minden módszert bevetve halogatják a magyar politikus meghallgatását. Márpedig amíg erre nem kerül sor, addig szavazni sem kell a politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről. Vagyis Brüsszelben továbbra is biztosítják, hogy Magyar Péternek ne kelljen lopásért bíróság elé állnia.
 

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.