Deák Dániel: A magyar modell iránytű a nyugat-európai jobboldalnak


A magyar kormányfő franciaországi beszéde után Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva hangsúlyozta: a magyar szuverenista modell egyre inkább példaként szolgál Európa patrióta politikai mozgalmai számára. Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióták nagygyűlésén Marine Le Pen meghívására szólalt fel, ahol világossá tette: Európának új irányra van szüksége, amely nem a globalizmusra, hanem a nemzetállamokra és az értékalapú politikára épül.

Deák szerint a franciaországi esemény nem csupán politikai rendezvény, hanem erődemonstráció is volt, amelyen Európa szuverenista pártjai egyesítették hangjukat Brüsszel hatáskörelvonási törekvéseivel szemben.
Az elemző rámutatott: a magyar kormány által képviselt következetes bevándorláspolitika és a nemzeti identitás védelme mára minta lett a nyugat-európai jobboldal számára, különösen olyan országokban, mint Franciaország, ahol a migráció következményei mindennapos feszültségeket okoznak.
Orbán Viktor beszédében ismét kiállt Ukrajna EU-csatlakozása ellen, amit Deák Dániel is indokoltnak nevezett: a gyorsított felvétel nemcsak katonai kockázatot jelentene, hanem Brüsszel részéről újabb központosítási lépésként értelmezhető.
A föderalisták most a háborús helyzetre hivatkozva akarják megszüntetni az egyhangú döntéshozatalt, és ezzel minden eddiginél több jogkört vonnának el a tagállamoktól
– fogalmazott.
A nemzeti szuverenitás megőrzése mellett Deák szerint a patrióta erők közös nevezője a háborúpárti politika elutasítása, a családok támogatása, valamint a genderideológia visszaszorítása. E politikai tömb célja nem más, mint a status quo megtörése és a döntéshozatal visszaadása a tagállamok kezébe.
Deák kitért arra is, hogy a patrióta mozgalmakat politikai eszközökkel is igyekeznek ellehetetleníteni:
Németországban az AfD-t figyeltetik, Franciaországban Marine Le Pen ellen jogi hadjárat folyik, miközben ezek az országok rendre a magyar demokrácia állapotát bírálják.
Az elemző szerint a válasz világos: a szuverenista oldalnak még szorosabban kell együttműködnie és több országban kell megnyernie a választásokat. Orbán Viktor célja, hogy a patrióták váljanak az Európai Parlament legerősebb, vagy második legerősebb politikai erejévé – ezzel érhető el valódi változás az uniós döntéshozatalban.
Deák Dániel a jövő kulcsfeladatainak a nemzeti szintű választási sikereket és az európai szintű szervezettség megerősítését nevezte. Mint mondta, ha a patrióta pártok a tagállami választásokon győznek, az uniós szinten is megnövekedett befolyással jár majd – és ez lehet a záloga egy szuverenitáson alapuló, erős Európának.
A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.