Ez a hír is érdekelheti
Újra kellett éleszteni Szabó Bálintot, mert beugrott a Dunába a pride-párti tüntetésen + videó

A korábbi szegedi önkormányzati képviselő, önmeghatározása szerint „jogász, úszó, futó, trombitás és rendőrmágnes”, rendkívüli hírt közölt a közösségi médiában: bejelentette a Duna Párt megalakulását. A Duna Párt elnevezése vélhetően utal a szegedi botránypolitikus látványos Dunába ugrásaira, és a folyóban fürdéseire is, amelyek révén országos ismertségre tett szert.
Szabó Bálint, aki az utóbbi időben több figyelemfelkeltő akció miatt is a címlapokra és a hazai hírportálok galériájának élére került, már többször belengette a „korszakzárás 2025” és „valódi rendszerváltás” jelszavakkal, hogy valamiféle változást szeretne.
Eddig új politikai formációról még nem ejtett szót, ám titokzatos jelek utaltak a Duna Párt lehetséges megalapítására.
Április elsején a pride betiltása és a gyülekezési jog korlátozása elleni tüntetésen a Szabadság híd pesti hídfőjénél a Dunába ugrott, majd onnan trombitált, amiért tiltott fürdőzés miatt indult ellene szabálysértési eljárás. A trombitáját pedig lefoglalta a rendőrség.
Néhány nappal előtte is fürdött a Dunában, akkor újra is kellett éleszteni:
A Duna Párt elnevezése vélhetően utal Szabó látványos Duna-ugrásaira is, amelyek révén országos ismertségre tett szert, bár politikai támogatottsága továbbra is kérdéses.
Érdekes összefüggés, hogy Szabó Bálint szegediként alapította meg Duna Pártot, míg Magyar Péter budaiként vette át a Tisza Párt vezetését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.