Kocsis Máté: Magyar Péterék Brüsszellel szövetkeztek a magyarok ellen

Petíció indul a „hazát árulók” ellen, Kocsis szerint Weberékkel szövetkeztek a tiszások.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté újabb leleplező bejegyzéssel hívta fel a figyelmet arra, hogy a Tisza Párt és annak vezetője, Magyar Péter, nem a magyar emberek érdekeit képviselik, hanem brüsszeli politikai erőkkel szövetkezve próbálnak előnyhöz jutni – hazai károk árán.

A politikus szerint lehullott a lepel: immár nyíltan vállalták, hogy az uniós pénzek visszatartásához asszisztálnak, miközben tudják, hogy ezzel beruházások és kórházfelújítások maradnak el, valamint a magyar gazdaság teljesítménye is csökkenhet.
Mindezt – Kocsis szavaival – azért teszik, hogy a magyar emberek életszínvonala romoljon, mert így remélik, nőhet az ellenzék támogatottsága.
Ez az elképzelés sokakban az őszödi beszéd emlékét idézi fel, amelyben szintén a választópolgárok tudatos megtévesztéséről esett szó. Most viszont a romlásban bíznak, ahelyett, hogy építkeznének – vélik sokan a jobboldalon.
Kocsis Máté kemény szavakkal fogalmazott:
A guruló eurókért cserébe bármire képesek! Megmondtuk előre: aki a családját elárulta, az a hazáját is el fogja!
A frakcióvezető bejelentette petíció is indul, hogy – ahogyan írja – „az árulók tűnjenek el a közéletből”. A kezdeményezés célja, hogy társadalmi nyomást gyakoroljanak mindazokra, akik idegen érdekek kiszolgálásával veszélyeztetik Magyarország szuverenitását és jövőjét.
Az ügy újabb példája annak a politikai harcnak, amelyben Brüsszel és a magyar nemzeti érdekek ismét szembekerültek egymással – a Tisza Párt pedig, a kormányoldal szerint, a brüsszeli érdekek oldalán áll.
A vita nemcsak az uniós pénzek körül forog, hanem Magyarország jövőjéről, a szuverenitásáról, és arról, hogy ki áll igazán a magyar emberek oldalán. És egyre többen teszik fel a kérdést: elég-e a választási kampányban a hangzatos szónoklat, ha a háttérben a magyar nemzeti érdekek ellen dolgoznak?
Ahogy közeledik a júniusi választás, a tét is egyre világosabb: az építkezés és a rombolás között kell választania a magyaroknak.
A petíció itt tölthető ki.