
„Több tízmilliárd dolláros korrupciós gépezetről van szó” – fogalmazott a kormánybiztos.
A magyar kormány vizsgálatot indított az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) által finanszírozott szervezetek kapcsán.
László András kormánybiztos – aki a Fidesz európai parlamenti képviselője is – a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, hogy egy rendkívül összetett, keresztfinanszírozásokkal átszőtt rendszert kell feltérképezni.
Magyarországi szálak és a korrupció feltárása
László András szerint az amerikai kormányváltás után Washingtonban megkezdődött a USAID teljes átvilágítása, és ez a folyamat most Magyarországra is kiterjed.
Több tízmilliárd dolláros korrupciós gépezetről van szó
– fogalmazott, hozzátéve, hogy a cél az, hogy „lebuktassák” azokat, akik Magyarországon is részt vettek ebben a rendszerben.
Elmondása szerint már felvette a kapcsolatot az amerikai partnerekkel, és a következő lépés az, hogy személyesen egyeztessenek arról, „ők mit láttak ennek a rendszernek a működéséből, mi mit láttunk a magyarországi végén”, hogy a korrupciós csápokat közösen elvágják.
Megszűnhet a USAID?
A kormánybiztos szerint az amerikai átvilágítás jelentős leépítésekkel jár:
- A USAID külföldre irányuló finanszírozásának több mint 90 százalékát megszüntetik.
- A szervezet több ezer munkatársának 95-98 százalékát várhatóan elbocsátják.
- A vizsgálatok végén a USAID teljes felszámolása is megtörténhet.
László András hivatkozott az amerikai külügyminiszterre, aki szerint a szervezet eddig szélsőbaloldali, marxista projekteket támogatott világszerte.
Ellenállás és a „civil szervezetek” szerepe
A vizsgálat ellen komoly ellenállás tapasztalható mind az Egyesült Államokban, mind Európában. A kormánybiztos szerint a legnagyobb nyomást az amerikai baloldali politikusok, a média és a „globalista NGO-k” fejtik ki. Kiemelte, hogy a USAID Magyarországon is olyan aktivistacsoportokat és magukat civilnek nevező szervezeteket finanszírozott, amelyek külföldi beavatkozásokat segíthettek elő.
Magyarország és az USA közös célja: a beavatkozás megszüntetése
A Trump-adminisztráció egyértelművé tette, hogy a USAID pénzmozgásait meg kell szüntetni, és a magyar kormány is ugyanezt az álláspontot képviseli. László András szerint a cél az, hogy „
...ennek a külföldi beavatkozásnak itthon véget vessünk egyszer és mindenkorra.
A következő időszakban várhatóan újabb részletek derülnek ki a USAID magyarországi kapcsolatairól, és a kormány folytatja az érintett szervezetek feltérképezését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.