Elon Musk a tavalyi elnökválasztási kampány időszaka alatt mindvégig azt hangsúlyozta, hogy Trump újraválasztása az amerikai szabadság megőrzésének kulcsa. A 2024-es amerikai elnökválasztási kampány során csatlakozott Elon Musk Trump munkatársi köréhez. A világ leggazdagabb embere Donald Trump legfontosabb bizalmi emberévé vált, akiről az újraválasztott amerikai elnök győzelmi beszédében azt mondta: új csillag született. Nem sokkal később pedig fontos kormányzati pozícióra is jelölte Muskot – írja a Magyar Nemzet.
A techmilliárdos többször kifejtette, hogy elengedhetetlen a hatékonyabb kormányzati működés és a költségek drasztikus csökkentése és többször is kiemelte a határok biztosításának szükségességét és az illegális bevándorlás okozta problémákat.
A világ leggazdagabb embere Donald Trump legfontosabb bizalmi emberévé vált, akiről az újraválasztott amerikai elnök győzelmi beszédében azt mondta:
Új csillagunk van. Csillag született. Elon.
Az elnökválasztás után Donald Trump – egyik első intézkedéseként – bejelentette, hogy Vivek Ramaswamy mellett Elon Muskot jelöli a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére Donald Trump megválasztott amerikai elnök.
A másodszor elnökké választott republikánus politikus bejelentette, hogy a két jelölt közösen dolgozik majd a kormányzati bürokrácia csökkentésén, a túlterjeszkedő törvényi szabályozás egyszerűsítésén, valamint a pazarló kiadások visszavágásán és szövetségi ügynökségek átalakításán.
A teljes cikk ITT olvasható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.