Politika

A köztársasági elnök felszólította Magyar Pétert, hogy tartsa tiszteletben az alkotmányt

A köztársasági elnök felszólította Magyar Pétert, hogy tartsa tiszteletben az alkotmányt

2025. január 5., vasárnap
A köztársasági elnök felszólította Magyar Pétert, hogy tartsa tiszteletben az alkotmányt

Sulyok Tamás a közösségi oldalán válaszolt Magyar Péter folyamatos támadásaira. A Tisza Párt elnöke legutóbb azzal állt elő, hogy az államfőnek „meg kell szólalnia és egyeztetnie kell az előrehozott választás lehetőségéről”.

– Ön sokadjára talál meg azzal a „nóvummal”, hogy a köztársasági elnök feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete. Majd hosszasan sorolt hazug állításokkal rólam alátámasztani véli, hogy ezen érdekképviseletet illetően micsoda restanciában vagyok – idézte fel a köztársasági elnök.

Sulyok Tamás kiemelte, hogy a személyét érintő kisstílű hazugságokat nem tartja szóra érdemesnek, ugyanakkor közölte:

azt határozottan, egyszer és mindenkorra kikérem magamnak és az általam az Alaptörvény alapján képviselt magyar államnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt.

– A megválasztott országgyűlési képviselőkkel és az Országgyűlésbe törekvő politikusokkal szemben is alapvető követelmény, hogy tisztában legyenek az Alaptörvény által felállított demokratikus közjogi rendszer szabályaival, és azokat tiszteletben tartsák – hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök.

Ez a képesség a garanciája annak, hogy elkerüljük a politikai közhangulat alkotmányosan illegitim és stílusában primitíven arrogáns hergelését

– jegyezte meg az államfő.

Sulyok Tamás rámutatott:

Aki ezzel a képességgel nem rendelkezik, és emiatt alaptalan, demagóg elvárásokkal provokálja az Alaptörvény szerint megválasztott vezető közjogi tisztségviselőket, annak ajánlom figyelmébe az Alaptörvényt.  Jóérzésű, felelős politikussá válni is segíthet.

 

Borítókép: Sulyok Tamás (Forrás: Facebook)

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.