Politika

Szijjártó Péter az ENSZ közgyűlésén: látszik, hogy az EU-ban a tények továbbra is kevésbé számítanak

Szijjártó Péter az ENSZ közgyűlésén: látszik, hogy az EU-ban a tények továbbra is kevésbé számítanak

2024. szeptember 23., hétfő
Szijjártó Péter az ENSZ közgyűlésén: látszik, hogy az EU-ban a tények továbbra is kevésbé számítanak

Az Európai Unió kisebbségben van az ENSZ Közgyűlésén, tisztségviselőit nem veszik komolyan, aminek oka az elmúlt évek kioktató, lekezelő politikája - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban.

 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Közgyűlése ülésszakának alkalmából tartott EU-s külügyi tanácsülés kapcsán kiemelte, hogy az Európai Unió a világszervezetben jelentős kisebbségben van, befolyása az elmúlt években folytatott kioktató, lekezelő politikája miatt erőteljesen visszaszorulóban van.

És most is azt próbálják elérni itt a brüsszeliek, hogy minden európai uniós ülügyminiszter beszorítva legyen határok közé, hogy azért ne tárgyaljunk azzal, akit gondolunk, nehogy már olyat mondjunk, ami Brüsszelnek nem tetszik"

 - mondta.

Még olyat is kértek az előző héten, hogy mindenki adja le, kivel tárgyal majd itt kétodalú alapon. Most elgondolhatják, hogy mi erre mit is válaszoltunk (…) Tehát gyakorlatilag a szuverén nemzeti külpolitikák létjogosultságát kezdik már el itt feszegetni a brüsszeliek New Yorkban is

 - tette hozzá.

A miniszter végül arra is kitért, hogy a vízumkiadásokat tekintve is nagyon érdekes tendencia figyelhető meg, ugyanis míg idén csökkent a minszki magyar nagykövetségen fehérorosz állampolgárok számára kiadott vízumok száma, tavaly Németország több mint ötvenezer belépési engedélyt hagyott jóvá, ami két év alatt tizenháromszoros növekedés, ahogy Olaszország is kiadott negyvenezer vízumot, ez szintén tizenháromszoros növekedés.

Látszik az, hogy az Európai Unióban a tények továbbra is kevésbé számítanak, és egyfajta dogmatikus, ideológiai alapú, megbélyegző külpolitika zajlik. Na, emiatt van kisebbségben az Európai Unió itt, New Yorkban, emiatt nem veszik komolyan az európai uniós tisztségviselőket New Yorkban, s emiatt inkább a racionális tagországokkal tárgyalnak az Európán kívüli országok

 - összegzett.

Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.