Politika

Menczer Tamás személyes feladatának tekinti a fiatalok megszólítását

Menczer Tamás személyes feladatának tekinti a fiatalok megszólítását

2024. szeptember 11., szerda
Menczer Tamás személyes feladatának tekinti a fiatalok megszólítását

A Facebook-oldalán közzétett videóban beszélt erről a politikus.

 

A kormánypártok kommunikációs igazgatója arra a kérdésre válaszolt, miben látja annak az okát, hogy a Fidesz kevésbé népszerű a fiatalok körében, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem ismer reprezentatív felméréseket azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz valóban kevésbé népszerű a fiatalok körében.

de ő maga is személyes feladatának tekinti, hogy ezen változtasson.

Mint elmondta, negyvenévesen is meg tudja találni a hangot a fiatalabb generációval és még sokan mások is a politikai közösségéből. Felidézte, hogy a nyáron kirobbant óvszerbotrány és az iskolai okostelefon-kérdéskör kapcsán is nyitott volt a vitára. Sőt egy podcast indítását is fontolgatja, ahova fiatalokat hívna meg beszélgetésre.

Menczer Tamás megerősítette, hogy személyesen is dolgozik a fiatal hazafiak toborzásán, ahogyan azt Orbán Viktor a tusványosi beszédében is szükségesnek nevezte. 


Címlapkép: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.